Kemény üzenetet kapott az EU

Armin Papperger, a német Rheinmetall hadiipari vállalat vezérigazgatója éles kritikát fogalmazott meg az európai vezetőkkel szemben a Financial Timesnak adott interjújában.

Véleménye szerint az Európai Unió gyengesége miatt az Egyesült Államok nem tekinti egyenrangú partnernek a kontinens országait az ukrajnai béketárgyalások során.

„Ha nem fektetsz be, nem leszel erős, és úgy fognak kezelni, mint egy gyereket. Európának nagyon kényelmes volt az elmúlt harminc évben azt gondolni, hogy elegendő a GDP-jének csupán az egy százalékát fegyverkezésre fordítania” – fogalmazott Papperger.

A Rheinmetall vezetője szerint nem meglepő, hogy Európa a „gyerekek asztalához” került a nemzetközi tárgyalásokon, miközben az Egyesült Államok és Oroszország Ukrajna jövőjéről egyezkedik.

„A szülők vacsoráznak, a gyerekek pedig egy másik asztalnál ülnek” – tette hozzá, érzékeltetve Európa alárendelt szerepét a globális hatalmi játszmában.

A háború után is jelentős fegyverkezés várható

Armin Papperger szerint az ukrajnai háború befejezése után sem várható stabil és békés jövő. Úgy véli, hogy a kontinens országainak továbbra is jelentős fegyverkezésre kell számítaniuk, mivel Európa hadiipari készletei szinte teljesen kiürültek.

„Ha vége a háborúnak, hiba lenne azt gondolni, hogy békés jövő vár ránk” – figyelmeztetett a Rheinmetall vezére. Papperger arra számít, hogy Németország az új kormány megalakulása után gyorsan enyhít a szigorú adósságszabályokon a védelmi költségvetés növelése érdekében.

A Financial Times kiemeli, hogy a Rheinmetall az elmúlt évek geopolitikai bizonytalanságainak egyik legnagyobb nyertese. Míg 2021-ben még „mindössze” 5,7 milliárd eurós árbevétellel rendelkezett a vállalat, a következő öt évben éves szinten akár 30-harminc-negyvenmilliárd eurós forgalmat is elérhet.

Armin Papperger nyilatkozatai ismét rávilágítanak arra, hogy Európának sürgősen át kell értékelnie védelmi stratégiáját, ha komolyan részt szeretne venni a globális biztonsági folyamatok alakításában.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.