Február 9-én vasárnap először tartottak „rendes” parlamenti választást Koszovóban az ország
függetlenségének 2008-as kikiáltása óta. Az Önrendelkezés Mozgalom (Lëvizja Vetëvendosje, LVV) 2021-es abszolút győzelme tette lehetővé az első olyan négy évet, amely alatt a megválasztott kormány ki tudta tölteni hivatali idejét előre hozott választások nélkül. A vasárnapi választáson ismét az Önrendelkezés végzett az első helyen, ám a kormánypárt listája a négy évvel ezelőtti 50,28 százalékhoz képest most „csak” a szavazatok nagyjából 41 százalékát tudta megszerezni.
Eközben az eddigi eredmények szerint az összes többi nagyobb politikai párt növelni tudta támogatottságát 2021-hez képest: a Koszovói Demokrata Párt (Partia Demokratike e Kosovës, PDK)
támogatottsága 17 százalékról 22,4 százalékra kúszott, a Koszovói Demokratikus Liga (Lidhja Demokratike e Kosovës, LDK) szavazóbázisa pedig 12,7 százalékról 17,6 százalékra növekedett. A
Szerb Lista (Srpska lista, SL) hozta a megszokott eredményt, várhatóan kilenc-tíz képviselői helyet tudhatnak magukénak (azaz a koszovói szerb kisebbségnek fenntartott tíz helyből) a 120 fős koszovói nemzetgyűlésben.
Jelen eredmények még nem véglegesek, a Koszovói Központi Választási Bizottság nagyjából egy hónapon belül jelenti be a hivatalos eredményeket, mivel a külföldi, diaszpórabeli szavazatok összesítése több időt igényel. Ezek már nem fogják jelentősen megváltoztatni az arányokat, azonban a hivatalos bejelentés időpontja felértékelődik, hiszen jelenleg egyik párt sem szerzett parlamenti többséget. Bár a választások előtt a kormánypárt és az ellenzék is az egymással való koalícióra lépés elutasítását hangoztatta, az LDK aktuális álláspontja szerint erről végleges döntést csak a hivatalos eredmények bejelentése után hoznak.
A pártok elzárkózó attitűdje jól reflektál a koszovói társadalom töredezettségére: a lakosság egyre inkább megosztott, ezáltal a pártok közötti ideológiai különbségek áthidalhatatlan akadállyá válnak. Az európai trendekbe (is) illeszkedő Albin Kurti jelenlegi miniszterelnökhöz köthető harcias, nacionalista retorika jól rezonál a koszovói társadalom érzületével, ugyanakkor az LVV-kommunikáció eredménytelensége, a belpolitikai – főként gazdasági – instabilitás és az észak-koszovói permanens válságállapot negatívan hat a Kurti-kormány társadalmi megítélésére. Ez a fajta csalódottság pedig lehetőséget jelentett az ellenzéki pártoknak, hogy a közvéleményt megfelelően tematizálva kiterjesszék szavazóbázisukat, erodálva az Önrendelkezés támogatottságát.
A választási kampány fókuszába három kérdéskör került: 1) Koszovó nemzetközi rendszerben elfoglalt helye és a kulcsországokkal fenntartott viszonyrendszere, 2) a Belgrád–Pristina-dialógus,
3) és a koszovói gazdasági helyzet. Az ukrajnai háború kitörése óta megfigyelhető volt egy konkrét kezdeményező szellem az Európai Unióban, amely vízió szerint mind a hat nyugat-balkáni ország része lehet az európai projektnek – 2025 elejére pedig az egyértelmű lemaradó Koszovó lett. Ennek több oka is van – és nem kizárólag Pristinában keresendő –, de tény, hogy Koszovó maradt az utolsó potenciális tagjelölt ország a régióban (2022 végén a kormány benyújtotta hivatalosan is a tagjelölti kérelmet, ám ez egy szimbolikus lépés volt).
Teljes európai uniós államelismerés hiányában Koszovó európai jövője a Szerbiával való kapcsolatok normalizációjához kötött, mely egyben meghatározza Koszovó tárgyalási pozícióját, és az EU-nak is csökkenti a mozgásterét és befolyását a kompromisszum elérése érdekében. A kompromisszumtól pedig továbbra is távol áll a
két fél, hiszen az elmúlt négy évben kisebb-nagyobb incidensektől volt hangos a nagyrészt szerbek lakta Észak-Koszovó, amelynek felelősségét a nemzetközi közösség túlnyomó többségben a pristinai kormányra hárította. 2023 nyarára ezen álláspont már büntetőintézkedések formájában is
megjelent az Európai Unió részéről, mivel a feszültséget nem sikerült enyhíteni.
A zavargásokról, amelyben a NATO KFOR békefenntartó erői, köztük több mint húsz magyar katona is megsérült, egyértelműen az a vélemény alakult ki, hogy az itt élő szerbekkel szemben kialakult helyzet Albin Kurti hibája. Nemcsak az Európai Unió, de Koszovó legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok sem nézte jó szemmel a pristinai kormány egyoldalú lépéseit – azonban a koszovói kormány nem hátrált meg, amelynek eredményeképp a hagyományosan jó koszovói–amerikai kapcsolatok történelmi mélypontra süllyedtek.
Már az első Trump-adminisztráció, illetve Joe Biden elnöksége alatt kirajzolódott az az egyre meghatározóbbá váló gyakorlat, hogy a Washington részéről addig mindenek felett álló Koszovó-pártiság átfordul egy pragmatikusabb amerikai megközelítésbe. Kurti hatalomra kerülésével ez az amerikai attitűd tovább fokozódott, a harcias, szuverenista koszovói politika pedig többé nem találta meg azt a szoros szövetségest Washingtonban, mint a korábbi koszovói elit. Az amerikai adminisztráció(k) fenntartásai Kurtival szemben egyre nyilvánvalóbbá válnak, ennek iskolapéldája Richard Grenell különleges küldetésekért felelős különmegbízott nyilatkozata a sajtónak, amelyben Kurti szavait a „Washington–Pristina-kapcsolatok fénykoráról” egyszerűen „téveszméknek” minősítette. Washington éles kritikája, és az az álláspont, hogy Kurti az „Egyesült Államok megbízhatatlan partnere”, és ez erodálja a Kurti-kormány megítélését a nemzetközi közösségben.
Mindeközben Koszovóban az Egyesült Államok megítélése jóval pozitívabb mint az Európai Unióé. Koszovó elszigetelődésének kérdését az ellenzék és a kormánypárt is elővette a kampány során, és mindkét fél politikai eszközt kovácsolt belőle. Kurti és az LVV lényegében erre építette programját, azaz a jelenlegi kormányfő magát nevezte meg Koszovó szuverenitásának zálogaként, miközben a nyugati partnerek Szerbiával „megbékéltetési” politikát folytatnak.
Egyértelmű célkitűzése volt a kormánynak az elmúlt négy évben Koszovó szuverenitásának kiterjesztése az ország egész területére (jól jelzik ezt az olyan egyoldalú lépések, mint a dinár betiltása, a párhuzamos intézmények felfüggesztése vagy a megnövekedett számú rendőri intézkedések északon), illetve a nemzetközi hatalmaktól való függetlenedés, akiknek politikájára az LVV „gyarmatosítóként” tekint, hiszen Koszovóra helyeznek nyomást, alkut várva Pristinától Szerbia felé. Bár az Európai Parlament határozatban kimondta, hogy 2023-ban Banjskában terrortámadás történt, Brüsszel Belgrád ellen nem helyezett kilátásba büntetőintézkedéseket, amellyel a Kurti-féle politika visszaigazolást nyert a támogatók körében, egyben az EU megítélését sem segítette Koszovóban.
Az ellenzékben lévő PDK és LDK mindeközben egy sokkal pragmatikusabb, Nyugat-barát megközelítést alkalmazott, egyértelműen Kurtit nevezve meg bűnbakként és a büntetőintézkedések okaként. Ez akkor Kurti megerősödését jelentette, mert a koszovói albánok körében ő lett az a politikus, aki senkivel szemben nem enged, ha Koszovó szuverenitásáról van szó. A 2021-ben csúfos vereséget szenvedő, hagyományos koszovói pártok 2025-re „újrabrandingelték” magukat olyan vezetőkkel, akikkel hitelesen helyezték fókuszba az ország nemzetközi elismerésének visszaállítását, a gazdasági fejlődés kérdését, illetve a megfelelő biztonsági garanciák elérését, amelyek összhangban állnak az EU demokratikus konszolidációra és regionális stabilitásra vonatkozó céljaival.
Ugyanakkor Kurti pártja legalább kétszer annyi szavazatot szerzett mint a választáson másodikként befutó párt. A nemzetközi elszigeteltség kérdése a lakosság számára főként gazdasági szempontból volt számottevő, és az Önrendelkezés visszafogott győzelmét is főként a negatív gazdasági mutatók és
a nemzetközi (pénzügyi) támogatások csökkenése eredményezte. A választási kampánynak tehát nem véletlenül igyekezett az ellenzék gazdasági fókuszt adni. Az Önrendelkezés kampányára negatívan hatott, hogy az EU által bevezetett büntetőintézkedéseknek köszönhetően többtucatnyi EU-finanszírozású projekt állt le legalább 150 millió eurónyi értékben, amelyek között olyan nagyságrendű tételek is vannak, mint egy hetvenmillió eurós szennyvíztisztító-felújítás. Ezt tetézi, hogy a Trump-adminisztráció hivatalba lépésének első intézkedései között (ideiglenesen) beszüntetett minden külföldi fejlesztési segélyre vonatkozó folyósítást – így Koszovó is elesett az USAID-en keresztül érkező pénzügyi forrásoktól. A Voice of America statisztikája szerint 2024-ben negyvenmillió eurós segélyt folyósítottak Pristinának, és az USAID-segélyekhez köthető több mint tízezer koszovói munkahely is, amelyek rövid távú fenntartása erősen kérdőjelessé vált az amerikai pénzügyi támogatás nélkül.
Az ellenzék – bár globális szinten szüntette be a külföldi segélyezési programot az USA – Kurti Amerika-politikáját okolta Washington elfordulásáért, és a nemzetközi elszigetelődést így a koszovói gazdasági helyzet negatív kilátásaival kötötték össze. Koszovóban állandósuló problémát jelent az egészségbiztosítás hiánya, az oktatási rendszer alulfinanszírozottsága és fejletlensége, a korlátozott munkalehetőségek vagy az alacsony
bérszínvonal – mindezek pedig egyre növekvő kivándorláshoz vezetnek, amely leginkább a fiatal, képzett rétegeket érinti. Becslések szerint évente nagyjából harmincezer fiatal hagyja el Koszovót,
ennek fokozódása és következményei mellett lényegében az olyan problémák, mint az ország nemzetközi elszigetelődése vagy a Szerbiával való konfliktus, eltörpülnek.
Az országon belüli társadalmi-gazdasági nehézségek ellenére a fiatalabb generációk körében továbbra is a jelenlegi kormánypárt a favorit, mivel a PDK-t és LDK-t még mindig a régi korrupt vezetéssel azonosítják. Ahhoz azonban, hogy Kurti valóban hatalmon maradjon, szüksége lesz szövetségesekre. A második helyezett, eredetileg szociáldemokrata PDK ugyanis a jobbközép LDK-val és a jobboldali AAK párttal, valamint a húsz kisebbségi képviselő egy részével akár kormányzóképes is lenne. Bár az LDK és az AAK kizárja, hogy Kurtival koalícióra lépjen, a PDK már nem ilyen egyértelmű ebben a kérdésben.
Kurtinak a kisebbségi pártok mandátumára is
szüksége van hatalma megtartásához. Míg a cigány, bosnyák, egyiptomi és török kisebbségek általában a mindenkori kormányt támogatják, a szerb kisebbség képviselői (tízen) nem – sőt, a jelenlegi állás szerint a nacionalista Szerb Lista kilenc mandátumot már biztosan megszerzett a tízből. Egy mandátum esetében előfordulhat, hogy azt Kurti szerb, de albánul tökéletesen beszélő minisztere által vezetett Mozgalom a Szabadságért, Igazságért és Túlélésért szerezheti meg, amely viszont jelzi a koszovói szerbség Belgrádtól és az etnikai alapú politizálástól való elfordulásának kezdeményeit is. Bár még a szavazatok számlálása folyik a diaszpórában, ahol rendre inkább a nacionalistább politikai erőket támogatják a szerbek is, a koszovói szerb közösségen belül nem ez a mozgalom az egyetlen, amely a Belgráddal elégedetlenebb szerbeket igyekszik megszólítani.
Kérdés tehát, hogy mennyire tudja majd Kurti pozícióit megerősíteni és továbbvinni az általa képviselt, szuverenista, de közben progresszivista vonalat, miközben az ország súlyos gazdasági nehézségei és az elvándorlás okozta problémák nem enyhülnek.
