Vitamint írtak fel neki, másnap meghalt

MH/MTI
2025. február 18. kedd. 9:53

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt két kórházi dolgozó ellen, akik a betegfelvevő pulttól kórházi ellátás helyett háziorvoshoz irányítottak egy férfit; a beteg másnap hajnalban meghalt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a két nő diszpécserként, illetve mentőtisztként dolgozott egy miskolci kórház sürgősségi betegellátó osztályán.

A férfi 2021 szeptemberében erős hasi fájdalomra, hányásra és folyamatos csuklásra panaszkodva kereste fel az intézményt, ahol a diszpécser háziorvoshoz vagy ügyeletes orvoshoz irányította. Ezt a betegfelvételi feladatokkal megbízott, mentőtisztként dolgozó vádlott is tudomásul vette, és azt javasolta a sértettnek, hogy a tüneteire szedjen B6-vitamint.

A beteg másnap hajnalban az otthonában meghalt.

A közlemény szerint a vádlottak megsértették a foglalkozási szabályokat azzal, hogy nem végezték el a betegfelvételt, így a sértett intézeti keretek közötti kivizsgálása sem történt meg, pedig azzal a kórfolyamat egyértelműen tisztázható lett volna. Szakszerű ellátás nélkül elküldték a férfit, ezzel közvetlenül veszélyeztették az életét, a testi épségét és az egészségét.

A két nő cselekménye a sértett halálával közvetlen ok-okozati összefüggésben áll – írták. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakra felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.