Vezetői találkozót szervezett az MNB

MH/ MTI
2025. február 19. szerda. 18:44

Közölték: a lakásbiztosítások esetében cél a verseny további élénkítése, és az új Etikus 2.0 szabályozó csomag a teljes biztosítási piacon egy olyan termékfejlesztési hullámot indíthat el, ami jelentősen javítja a biztosítások ár-érték arányát. Mindezek tovább erősíthetik a piacba vetett bizalmat.

A szakma előtt álló aktuális kihívásokról tartott egyeztetésen a hazai biztosítók, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MNB vett részt.

Az üzleti reggelin elhangzott, hogy az első, 2024. évi lakásbiztosítási kampány minden várakozáson felüli aktivitást hozott: több mint 640 ezer szerződés mozdult meg, amelyek közül több mint 300 ezer ügyfél biztosítóján belül vizsgálta felül szerződését, és szintén mintegy 300 ezer pedig új biztosítónál kötötte meg szerződését. A fogyasztói aktivitáson túl az MNB visszamérései szerint javult a szerződések szolgáltatási szintje és nőtt az ügyfélérték is.

Közölték: az idén márciusi rendkívüli lakásbiztosítási átszerződési lehetőség ismét erősítheti a piaci versenyt. Mindezek nyomán jelentősen javulhat a biztosítókba vetett bizalom, a pénzügyi stabilitás, illetve növekedhet a kereslet az egyéb biztosítási termékek iránt is.

A meglévő lakásbiztosítással rendelkezők áttekinthetik, hogy szerződésük alapján ingatlanuk, ingóságaik nem alulbiztosítottak-e, illetve összehasonlíthatják jelenlegi szerződésüket a biztosítók új ajánlataival.

Az MNB az idén újra kommunikációs megjelenésekkel készül annak érdekében, hogy az ügyfelek figyelmét felhívja a biztosítóváltás lehetőségére, kiemelten pedig a kedvező szolgáltatási minőséget szavatoló Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra (MFO).

Az MNB a biztosítóktól is aktív kommunikációt és tisztességes versenyt vár el. A kampány arra is alkalmas lehet, hogy a hozzávetőlegesen egymillió biztosítatlan háztartás figyelmét ráirányítsa a lakásbiztosítás fontosságára.

A résztvevők egyeztettek arról, hogy az MNB, illetve a banki és biztosítási piac szereplői közös fejlesztéssel létrehozták a DLT Lakásbiztosítási Rendszert, amely – európai szinten is előremutató innovációként – a lakásbiztosítások nyilvántartását és ezek hitelbiztosítékként történő felhasználását támogató, blokklánc alapú osztott főkönyvi technológiájú informatikai megoldás.

Feladata a bankok jelzáloghiteleihez kötődő hitelfedezeti vagyonbiztosítások (induláskor a lakás- és társasházi biztosítások) záradékolásának, nyilvántartásának, igazolásának megkönnyítése, a bankok és biztosítók közti információáramlás elősegítése – írták.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.