
2025. február 19. szerda. 10:8
Február a farsang és az évértékelők hónapja. A TISZA már letudta a leckét, az óellenzék legtöbb pártja pedig régen túllépett a gondolatán is, hogy ilyen vizekre evezzen. Alulról súrolva az egyszázalékos társadalmi támogatottságot, nincs ezen mit csodálkozni. Gyurcsány Ferenc viszont forever. Lankadatlan. Örökifjú. Kigyói tovább kígyóznak, e hét vasárnapján is színpadra lép. Nem fogják kitalálni, mi lesz a vadonatúj szlogen: „baloldalinak lenni nem divat kérdése”.
Onnan tudható ez, hogy a magyar közélet Osztap Bendere már saját közösségi oldalát is ezzel a címkével látta el. Új műsorhoz (régi)-új férfi kell. Az új forgatókönyv horizontján az ember az első. Minden más csak üres locsogás. Vigyázunk az emberekre, vigyázunk egymásra, vigyázunk a hazára – hirdeti Fletó. Ilyen az, ha az ember hazafinak született, nem bújhat ki a bőréből. Azt is írja LáriFeri, hogy ez az emelkedettnek tűnő szöveg azt jelenti, hogy ott kell lenni, ahol segíteni kell. Ez a DK. Ez a Demokratikus Koalíció.
Választópolgár legyen a talpán, aki e sorokat olvasva nem érzékenyül el, nem szökik könny a szemébe, s hogy ne tudná átélni az igazi baloldaliságot. Ez már több mint az európaimagyarság volt, ez már délcegebb a legutóbbi víziónál, a szimpla kopottas szociáldemokratánál, nem szólva a liberalizmusról, amelynek jegyében Gyurcsányék pártja korábban az SZDSZ-el, tavaly júniusban pedig az MSZP-vel és a Párbeszéddel belovagolt a Fővárosi Közgyűlésbe. Gyurcsány fehér lovának nyergében Karácsony Gergely, a Mini Feri ült, aki maga is egy igazi kígyó. Hiába nyilatkozta azt Szanyi Tibor, hogy „úgy látom, véget ért a Gyurcsány-korszak. Mind az MSZP, mind a Gyurcsány-párt megbukott, elporladt.”
Feri azonban nem az a porladós típus.
A magyar politika trükkmesterét hiba lenne lebecsülni, leírni. Ezt már az MSZP és a Jobbik tőrbecsalásával, majd kinyiffantásával is igazolta Gyurcsány Ferenc. Többször is bebizonyította, hogy képes a riválisai koporsójába nagyüzemben szögeket verni, Botka László tudna erről rémmeséket regélni. Fletó képes volt Márki-Zay Péter nyakába varrni a 2022-es választási kudarcot is, s talán ma már a politikából száműzetésbe és gyesre vonuló momentumos Donáth Anna is megbánta, hogy tengelyt akasztott az őszödi robbantóval, hogy nem átallotta Gyurcsány és a DK politikáját a hazugság kultúrájának nevezni.
Szanyi kapitány abban az ominózus interjúban azt is elmesélte, hogy 2004 júniusában államtitkár volt az agrártárcánál a Medgyessy-kormányban, amikor a tárca szóvivője azzal a hírrel jött be hozzá, hogy Gyurcsány mocorogni kezdett a miniszterelnöki posztért. Akkor többek előtt kijelentette: „Gyerekek, ha ez a blöff bejön, ennek a pártnak vége van.” Gyurcsány ekkor már nem volt miniszter a Medgyessy-kormányban, mert lemondott, Medgyessy viszont még aktív kormányfő volt.
Hát így hallgassuk vasárnap ezt a gyurcsányi évértékelőt, milyen is az igazi baloldaliság. Méregkeverésből kapunk majd újabb recepteket.
A szerző újságíró