2025. február 20. csütörtök. 11:13
Reggelre olyan hideg lett, hogy még a művirág levelei is lehullottak. Ennek ugyan nem a hideg volt az oka, hanem Kína, ahol a művirágot gyártották. A holland tulipán a töredékét sem bírta volna ki ennek, gondolta J. Károly, de tisztában volt vele, hogy a hollandi virág majdnem igazi, értve alatta, hogy botanikailag nemesített, a kínai pedig teljesen gyári, azaz műanyagosított.
A vécében nincs fűtés, csak egy rosszul záruló ablak, tehát a hely nem alkalmas ilyenkor arra, hogy hosszabb időt töltsön ott az ember, függetlenül a szükségleteitől. J. Károly ezért ki is vitte a polcról azt a két könyvet, amelyet még a nyáron válogatott egy antikváriumban. Kifejezetten azt a célt szolgálva, hogy két haszna is legyen egyszerre. Hogy a fizikai megkönnyebbülést a szellemi feltöltődés kísérje. A rejtvényújságot ott hagyta.
Az egyiknek az volt a címe, hogy A háború művészete. Egy régi kínai bölcseleti munka, már amennyire annak tekinthető a politikaelmélet és a pszichológia. Mindenesetre tartósabb a művirágnál. A büfés Eszter szerint nem feltétlenül a konkrét háborúról, hanem a szélesebb értelemben vett hadviselésről, az érdekérvényesítésről és konfliktuskezelésről szól. Eszter is szokta olvasni, s azt ajánlotta J. Károlynak, hogy forgassa gyakran. Még a hivatali munkában vagy egy nő szívének a meghódításában és megtartásában is segít. J. Károly úgy látta, mintha Eszter az utóbbi szavaknál kis kacér kacsintást vetett volna felé. Odakerült a könyv a mellékhelyiségbe, ám J. Károly csak a harmadik oldalig jutott. Annál a résznél hagyta abba az olvasást, hogy „a háború a csalás útja”. A következő sorok megmagyarázták, hogy tettetést kell érteni alatta. S nyár óta ezen gondolkodik.
A másik könyv címe: A boldogság természete. Ebbe nehezen akart belekezdeni. Az előző tulajdonos odaírta rögtön a legelső oldalra, hogy „ostobaság”. J. Károly tényleg eltűnődött, hogy meg lehet-e tanulni a boldogságot egy könyvből. Ez a kérdés egyébként fölmerült a szerzőben is, aki az ajánlását ezzel a mondattal kezdte: „Engem azzal lehet egészen biztosan boldogtalanná tenni, ha kioktatnak róla, miképp lehetnék boldogabb.” Ugyan a folytatás, miszerint nem holmi „önfejlesztő értekezésről” van szó, J. Károlyt megnyugtatta, de az első oldal végén befejezte a boldogság természetével való ismerkedést.
Nem attól lesz boldog, ha tudja hányféle boldogság, illetve ahhoz vezető viselkedésmód létezik, hanem attól, ha például a büfés Eszterrel lenne boldog. De amikor a boldogság könyvét odatette a háború könyve mellé, véletlenül kihajlott az utolsó lapoknál. A boldogságról szóló, bölcs mondások voltak csokorba szedve itt. J. Károlynak különösen tetszett az, hogy „a boldogság az elkerült szerencsétlenségek sora”, s hogy „pihenő a boldogtalanság időszakai között”. De korán reggel nem szeretett volna ennyire negatív lenni, arra ott lesz majd a hivatal. Így ezt választotta ki magának: „A boldogság a bolond békés nyugalma a gazfickók között.” Jonathan Swift írta, J. Károly olvasta tőle korábban a Gulliver utazásait, s úgy emlékszik, hogy akkor arra gondolt, a lovak között sokkal boldogabb lehetne, mint az emberekkel.
Aztán mégis a boldogtalanság mellett döntött: bekapcsolta a rádiót, hogy meghallgassa a legfrissebb híreket. Rápillantott a két könyvre is a hírek közben, és csak úgy, magában kérdezte, hogy vajon mikor nyerik el méltó büntetésüket azok, akiknek a háború boldogsága a legfontosabb?
A szerző irodalomtörténész
