
MH/MTI
2025. február 20. csütörtök. 18:51
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációja az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága (REGI) tárgyalta Deutsch Tamásnak, a Patrióták Európáért frakció témafelelősének uniós fejlesztési forrásokra vonatkozó előterjesztéseit.
A közlemény szerint Deutsch Tamás a javaslat kapcsán hangsúlyozta: cél, hogy az uniós fejlesztési források felhasználása minél hatékonyabb legyen. Ez a magyar polgárok és az Európai Unió érdeke is – szögezte le.
A kilencedik kohéziós jelentéssel foglalkozó előterjesztés Patrióta felelőseként Deutsch Tamás számos módosító javaslatot nyújtott be, amellyel kapcsolatban a politikus közölte: a módosítások legfontosabb célja, hogy a Magyarország számára is fontos kohéziós források nagyságrendje ne csökkenhessen a következő többéves költségvetésben.
„Elfogadhatatlan, hogy a kohéziós források folyósítását Brüsszel a politikai zsarolás eszközeként használta az elmúlt években. A módosítás ezért olyan jogi szabályozást javasol, ami véget vetne ennek a szégyenletes brüsszeli gyakorlatnak” – fogalmazott.
A delegációvezető további módosító javaslatai a többi között azt célozták, hogy a kohéziós politika továbbra is a fejletlenebb régiók felzárkóztatását szolgálja, a kis-és közepes vállalkozások adminisztratív terhei csökkenjenek, valamint, hogy a környezetvédelmi intézkedések ne rontsák a kontinens gazdasági teljesítményét és versenyképességét – tájékoztattak.
Közölték továbbá: a vidéki területek megerősítésével foglalkozó jelentés Patrióta felelőseként Deutsch Tamás javaslatai a gazdák és különösen a fiatal gazdák képzési és munkalehetőségeinek javítását szorgalmazzák. A javaslatok a fogyatékossággal élők védelmét, a gazdák számára oly fontos kiszámítható, stabil jogi környezetet, valamint a reális és megvalósítható környezetvédelmi célokat helyezi a középpontba – írták.
A közlemény szerint a következő, 2028 utáni többéves pénzügyi kerettervvel kapcsolatos előterjesztés felelőseként Deutsch elfogadhatatlannak tartja, hogy – mint írták – az Európai Bizottság elképzeléseinek az a legfőbb célja, hogy a brüsszeli bürokrácia még több hatalommal rendelkezzen. A delegációvezető emlékeztetett: a Fidesz–KDNP EP-képviselőcsoportja olyan uniós költségvetést szeretne, melynek célja az európai versenyképesség valódi növelése, a régiók és az európai mezőgazdaság támogatásának megőrzése és a tagállami szuverenitás biztosítása.