Csurka István emlékkonferenciát rendeznek a Kossuth Klubban

Az emlékkonferenciát Zárug Péter Farkas politológus nyitja meg.

Előadást tart Vasvári Erika, aki Csurka István közvetlen munkatársa volt a Havi Magyar Fórumnál, és a 2023-ban megjelent Csurka-életmű bibliográfia szerzője-szerkesztője.

A kötetben Vasvári Erika többek közt azt írja Csurka Istvánról, hogy az ezredforduló egyik legnagyobb hatást kiváltó írója volt. „Rendkívül sikeres színdarab-, regény- és novellaírói munkássága mellett közéleti írásaival korunk vízválasztó politikai szereplőjévé vált, miként szellemi elődjei: Ady Endre, Szabó Dezső és Németh László.

Életében sokat támadott gondolatai, helyzetelemzései mára a magyar közélet elfogadott és továbbgondolt sarokpontjaivá, megkerülhetetlen igazságaivá váltak, hiszen időszerűségükből semmit nem vesztettek. Lényeglátása és erőteljes kifejezőképessége miatt vátesznek tartott író életműve beépült a magyar szellemi önazonosság fundamentumába.” (…)

„Ebben a könyvben Csurka írói munkássága –amelynek tartalmi sűrűségét s a sűrű anyag teljes sziuettjét a bibliográfia most körülhatárolja – carrarai-, ha drámaiságát nézzük, akkor inkább calacatta-, s, ha az életmű egészét nézzük, még inkább statuario márványtömbként magasodik előttünk” – így méltatja Zárug Péter Farkas A márványtömb készen áll (Néhány gondolat a bibliográfiáról) című írásában Csurka István életművét.

Az emlékkonferencia Kiss Gy. Csaba „Ez van…” című előadásával folytatódik, amely arról fog szólni, hogy Csurka drámáiban miképpen tükröződik a Kádár-kor.

Kovács Dávid „Csurka István és a népi-harmadikutas gondolati hagyomány” címmel tart előadást.

Az emlékkonferenciát kerekasztal-beszélgetés zárja Kiss Gy. Csaba, Borbély László és Domonkos László részvételével. A moderátor Zárug Péter Farkas.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.