
A Cancer Research UK szerint az Egyesült Királyságban évente körülbelül 12 800 új fej-nyaki rákos megbetegedést regisztrálnak, és körülbelül 4100 ezzel összefüggő haláleset történik az országban. A legújabb tanulmány bár nem bizonyítja, hogy a koffeinmentes kávé önmagában védelmet nyújt a fej-nyaki rák ellen, de az eredmények azt sugallják, hogy hatással van a betegség kialakulására.
„Míg a kávé-, teafogyasztással és a rák kockázatának csökkentésével kapcsolatban már korábban is voltak kutatások, ez a tanulmány arra világított rá, hogy ezek az italok, bár a fej-nyaki rák különböző alfajainál eltérő hatásúak, de még a koffeinmentes kávénak is volt némi pozitív hatása” – mondta Dr. Yuan-Chin Amy Lee, a Huntsman Rákintézet és a Utah-i Egyetem Orvosi Karának vezetője.
A szakemberek 9548 fej-nyaki rákos, illetve 15 783 olyan ember adatait vizsgáltak, akiket nem érint ez a betegség. Miután figyelembe vették a nemüket, az életkorukat, a naponta elszívott cigaretták számát, az alkoholfogyasztási szokásaikat, valamint azt, hogy mennyi gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, végül arra jutottak a kutatók, hogy azoknál, akik naponta több mint négy csésze koffeinmentes kávét isznak, összességében 17 százalékkal kisebb az eséllyel alakult ki a fej-nyaki rák megbetegedés, mint azoknál, akik nem fogyasztják ezt az italt. Ez a szokás összefüggésbe hozható a szájüreg és az oropharynx – a szájgarat a garat középső része, amely közvetlenül a szájüreg mögött található – rákos megbetegedéseinek előfordulásával, vagyis kevesebb esély van rá. Azt is leírták a tanulmányban, hogy a koffeinmentes kávé fogyasztása csak a szájüregi rák esélyét csökkentheti.
Bár a teafogyasztási szokásokat is górcső alá vették, ebben az esetben kevésbé egyértelmű eredményre jutottak.