2025. február 22. szombat. 11:6
A két pápa című, híres filmben hangzik el: „A közöny globalizációjának lehetünk a tanúi. Terjed a konfliktusok kultúrája, ami arra buzdít, hogy csak magunkra gondoljunk, hogy szappanbuborékban éljünk, ami bármilyen bájos is, elrugaszkodik a valóság talajáról. Hozzászoktunk mások szenvedéséhez. »Ez engem nem érint« [– mondjuk] . »Semmi közöm hozzá. Majd megoldják. Nem az én dolgom…« De ha senki sem hibás, akkor mindenki hibás.” Az érem másik oldala a közelmúltban a bajor Aschaffenburgban bekövetkezett tragédia, amikor egy afgán férfi bölcsődés gyerekeket késelt meg egy parkban; egyikük meghalt, valamint az a negyvenegy éves férfi is, aki a gyerekek segítségére sietett! Ha közömbös marad, még ma is él!
Mi hát akkor a helyes döntés? A közöny vagy a cselekvés? Egyértelmű válasz nem adható a kérdésre. A körülmények, a helyzet, a váratlan, az érzelmek döntik el, hogy az ember mit lép. Valahol mindenki felelős azért, ami ezen a világon történik. Igen ám, de hol kezdődik a „ránk tartozik”, és hol ér véget a „nem”? Ez korunk nagy dilemmája. A döntés, azt hiszem, nem a jó vagy a rossz megoldás közötti választás. Csak arra van módunk, hogy a járható, de messze nem tökéletes – és alkalomadtán veszélyes – utak közül kiválasszuk azt, amelyik a legjobbnak ígérkezik. Vannak, akik a „semmi közöm hozzá” jelszó mögé sorakoznak fel, és képtelenek elszánni magukat a cselekvésre, mások túl gyorsan határoznak. Meg kell ezért tanulnunk minden problémára és döntésre annyi időt fordítani, amennyi arányban áll a várható következményekkel. Persze csak ha lehetséges… A közömbösség egyébként sok minden okozója lehet. Kiválthatja betegség, félelem, veszély, lustaság, néha önvédelem, ellenségesség. Öröm sosem. Egyesek szerint a legnagyobb bűnök egyike. Szörnyűbbnek tartják a megvetésnél, és többre becsülik a szenvedélyt. Louis Antoine Léon de Saint-Just francia forradalmár és politikus a 18. században odáig ment, hogy azt írta: „Nemcsak az árulókat kell megbüntetnünk, hanem a közömböseket is.” Mostanában egyre többet olvashatunk a világvégéről, amikor az ember elpusztítja önmagát. Az egyik jóslat így hangzik: a világvége nem látványos durranás lesz vagy fagyhalál, hanem a langymeleg, a közömbösség fog elvinni minket. „A közömbösség a lélek bénultsága, idő előtti halál” – vallotta Csehov. „Irtsuk ki a közönyt és az önzés gonoszságát” – javasolja Ferenc pápa. Camus úgy vélekedik, hogy a gonoszság és a közöny jóval gyakoribb indítékai az emberek cselekedeteinek, mint a jóra való törekvés. A tapasztalat arról győz meg bennünket, hogy történetesen az idős embereket már semmi sem érinti túlságosan, és nagyon sokszor mindenre csak legyintenek. Lehet, hogy a közömbösség nem a belső békét teremti meg, hanem az emberben szunnyadó gonoszságot szabadítja fel? Szabó Lőrinc sokatmondó igét használ a közönyre: „Egyre jobban bírom az évek / förtelmeit, / és az idő és a közöny már / fertőtlenít.” Előfordul az is, amikor a lelkileg megtört emberek már képtelenek elképzelni, hogy van még értelme az életnek, ezért a közönybe menekülnek. Évekkel ezelőtt interjút készítettem egy orvossal, aki megjárta a poklot Auschwitzban. Megkérdeztem tőle: hogyan fogadták a felszabadító szovjet csapatokat? A válasza ez volt: „Sehogy sem. Addigra ugyanis már minden érzelem kihalt belőlünk…”
A szerző újságíró
