Női kézilabda BL: Győzelemmel zárta a csoportkört a Ferencváros

MH/ MTI
2025. február 22. szombat. 19:29

Allan Heine vezetőedző együttese már mindenképp második helyen zárt nyolcasában, csupán az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Szemerey Zsófi és Vámos Petra csapata, a Metz előzte meg. A Nyköbinggel a szeptemberi első fordulóban találkozott a budapesti együttes és 31-22-re győzött. Ezúttal betegség miatt szűk keretből meríthetett Heine.

Hosszú támadások és kevés gól jellemezte a találkozó elejét, tíz perc után 4-2-re vezetett a Ferencváros. A folytatásban már 8-4-re is eltávolodott a zöld-fehér alakulat, amely magabiztos előnnyel gazdálkodhatott ekkortájt. Az első félidő hajrájában a vendéglátó 15-10-ről 16-15-re közelített, kihasználva a vendégek mintegy ötperces gólcsendjét, pihenőre mégis a magyar csapat háromgólos előnyével vonulhattak a felek.

A fordulás után is őrizte magabiztos előnyét a magyar bajnoki címvédő, az utolsó negyedórára fordulva már 29-22-re vezetett, fölényes sikeréhez pedig a végjátékban sem férhetett kétség.

Janurik Kinga 15 védéssel és egy góllal, a találkozó legeredményesebbjeként Angela Malestein kilenc találattal vette ki a részét az FTC sikeréből.

A magyar érdekeltségű román rangadón a házigazda CSM Bucuresti 32-23-ra nyert a Gloria Bistrita-Nasaud ellen, vereségével utóbbi lemarad a rájátszásról. Pásztor Noémi két góllal járult hozzá a hazai győzelemhez, Kácsor Gréta a vendégektől szintén kétszer volt eredményes.

A főtábla másik magyar együttese, a címvédő és már ugyancsak biztosan negyeddöntős Győri Audi ETO vasárnap a csoportelsőségért lép pályára az Esbjerg elleni, idegenbeli rangadón.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 14. (utolsó) forduló, A csoport:

Nyköbing Falster (dán) – FTC-Rail Cargo Hungaria 27-34 (15-18)

lövések/gólok: 49/27, illetve 54/34

gólok hétméteresből: 5/4, illetve 4/4

kiállítások: 4, illetve 12 perc

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.