Osztatlan sikert aratott Szkopjéban az Ikarus 120e

Nagy Áron
2025. február 22. szombat. 12:11

Klein András, Magyarország Észak-Macedóniába delegált nagykövete hangsúlyozta, hogy az Ikarus nem csupán egy cég, hanem a magyar történelem része, egy szimbólum. A vállalat az elektromos buszok fejlesztésében látja a jövőt, amely szerinte különösen fontos lehet Szkopje számára, ahol a városi közlekedés és a légszennyezés komoly kihívást jelent. – Magyarország már jelentős eredményeket ért el ezen a területen, és jó példaként szolgálhat egy környezetkímélő tömegközlekedési rendszer kialakításához – tette hozzá.

Benkócs Tamás, az Ikarus alelnöke a fenntartható közlekedés és technológiai fejlődés jelentőségét hangsúlyozta, valamint kiemelte az Ikarus szerepét ebben a folyamatban. Beszédében kitért arra, hogy az elektromos tömegközlekedés mára nemcsak egy lehetőség, hanem elvárás is az európai országok és nagyvárosok számára. Az átállás – túl a környezetvédelmi értékén – gazdasági szempontból is megtérül, miközben a következő generációk egészségét szolgálja.

Észak-Macedónia magyar példákból tanulva zöldítheti a tömegközlekedését

Észak-Macedónia magyar példákból tanulva zöldítheti a tömegközlekedését

Fotó: MH/Török Péter

Az elektromos buszokba való beruházás – mutatott rá – hosszú távú politikai üzenetet is hordoz, hiszen az ilyen fejlesztések nem csupán egy kormányzati ciklusra szólnak, hanem több évtizedes hatással bírnak. – Az Ikarus immár 130 éve létezik, az autóbuszgyártás meghatározó és az elektromos járművekre való átállás óta a negyedik generációs e-buszait mutatja be. A kínálatában a 8,5 méteres midi- és a 12 méteres szólóbuszok mellett hamarosan megjelenik a 18 méteres, csuklós kivitel is – mondta, majd leszögezte: „Az iparág fejlődésével és az elektromos buszok technológiai kiforrottságával mára egyértelművé vált, hogy ezek a járművek nemcsak környezetkímélőbbek, hanem megbízhatóságuk és rendelkezésre állásuk is jobb a dízelbuszokénál.”

A házigazda szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, Zlatko Petreski ezek után arról beszélt, hogy az elektromos buszok, mint az Ikarus 120e, kulcsfontosságúak az éghajlatváltozás és a légszennyezés elleni küzdelemben.

„Mi, az akadémiai közösség, felelősséggel tartozunk, hogy tudással, kutatással és innovációval járuljunk hozzá az átalakulás sikeréhez. Az Elektrobus Forum pedig egyedülálló lehetőség az eszme- és tapasztalatcserére a tudományos közösség, az ipar, a kormányzati intézmények és a nemzetközi partnerek között” – mutatott rá a dékán.

A rendezvény célja volt az is, hogy bemutassa az innovatív technológiákat, amelyek hozzájárulhatnak a közlekedési szektor zöldítéséhez. Petreski hangsúlyozta, hogy az egyetem és partnerei – köztük az Ikarus – elkötelezettek a tiszta technológiák népszerűsítése mellett, és támogatják azokat az innovációkat, amelyek fenntartható megoldásokat kínálnak a városi mobilitás terén.

A szkopjei Electrobus Forumon az észak-macedón kormány, a tudományos élet és üzleti szereplők is képviseltették magukat

A szkopjei Elektrobus Forumon az északmacedón kormány, a tudományos élet és üzleti szereplők is képviseltették magukat

Fotó: MH/Török Péter

Erre Észak-Macedóniának nagy szüksége van, hiszen Aneta Stefanovska, a Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium levegőminőség-ellenőrzési osztályvezetője elmondása szerint az országban meglehetősen kevés elektromos jármű van, de különösen Szkopjénak nagy szüksége lenne rájuk a levegő minőségének javítása érdekében. Végül Somorai Krisztián, az Ikarus Electric Zrt. vezérigazgatója bemutatta a magyar gyártó termékeit, részletesen beszélt azok műszaki paramétereiről, előnyeiről, a Siemensszel közösen fejlesztett e-Line pantográfról, és megválaszolta az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseket.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.