Több száz éve elhunyt emberekről készülnek digitális arcrekonstrukciók az SZTE-n

MH/ MTI
2025. február 22. szombat. 7:01

A közlemény szerint Kis Luca biológia-rajz szakos hallgatóként találkozott az arcrekonstrukció lehetőségével. Magyar szakemberek korábban csak szobrászati rekonstrukcióval foglalkoztak, a kutató az első, aki digitálisan készíti el az arcrekonstrukciókat Magyarországon. Kis Luca az SZTE Embertani Tanszékén végezte doktori tanulmányait, és kutatása mellett kezdett el online digitális arcrekonstrukciót tanulni.

A digitális munkafolyamat hasonlít a szobrászi alkotófolyamatra: minden lépés manuálisan zajlik, azzal a nagy különbséggel, hogy a szakember digitális anyagot használ digitális eszközökkel, és azzal a nagy előnnyel, hogy jobban ellenőrizhető és javítható folyamat közben a rekonstrukció, mert minden réteget egyesével átlátszóvá tud tenni.

Kis Luca jelenleg arcrekonstrukciókat készít több, a mohácsi csata tömegsírjaiban eltemetett ember koponyája alapján. A másik projekt Lezsák Gabriella régész Ópusztaszeri Emlékparkkal közös kutatásával kapcsolatos. A Kunszállás-Fülöpjakab avar kori temető gazdag melléklettel ellátott sírjában talált férfi arcának rekonstrukcióját végzi el; ennek tudományos közlése jelenleg folyamatban van.

A rekonstrukció egyik célja, hogy a múzeumi megjelenítéskor segítsen az embereknek érzelmileg kapcsolódni az adott emberhez, és a látogatók el tudjanak mélyedni abban az üzenetben, amelyet a kiállítás át szeretne adni.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.