A Jókay Móricz neven anyakönyvezett írófejedelem 1825. február 18-án egy kisbirtokos református nemesi értelmiségi családban született, Komáromban. A gyerekkorában a tüdeje miatt sokat betegeskedő, jól tanuló, festegető, írogató Jókai (aki az 1848-as forradalom alatt cseréli nevében az y-on i-re, majd a Móriczot Mórra) neveltetésnek megfelelően erkölcsösen élt.
Ezért is okoz családja és barátai köreiben nagy meglepetést amikor 23 évesen 1848-ban bejelenti, hogy feleségül akarja venni a híres és hírhedt színésznőt, Laborfalvi Rózát. A színésznővel személyesen a forradalom kitörésének napján, március 15-én ismerkedik meg a Nemzeti Színházban, ahol a Bánk bánt adták elő, de a felkelők beözönlésére felbomlott az előadás. Ekkor Jókai felment a színpadra, hogy lecsillapítsa a népet. Ezután a Gertrúd királynét játszó Laborfalvi Róza saját nemzeti színű kokárdáját tűzte az író mellére.
Az akkor 31 éves – születési nevén Benke Judit – korának ünnepelt drámai színésznője volt, azonban finoman fogalmazva szerelmi élete elég változatos volt. Viszonya volt például a kor ünnepelt színészével, Lendvay Mártonnal, akitől 1936-ban kislánya született. Mivel a „kolléga” nem vált el második feleségétől, így a kislányt Benke Róza néven anyakönyvezték.
A csábító Laborfalvi Róza
Fotó: wikidata.org/Miklós Barabás
Jókai családja és addigi egyik legjobb barátja, Petőfi Sándor költő is próbálja megakadályozni a házasságot, de a színésznő harcba száll ellenük. Laborfalvi felismeri, hogy ez talán az utolsó lehetősége, hogy az akkor már ismert fiatal újságíróval, íróval „elfedje” múltját s becsületes nevet szerezzen 12 éves lányának.
Ezért aztán hiába a forradalom, majd a szabadságharc zsúfolt időszaka, a színésznő szakít arra időt, hogy elcsábítsa a nőügyekben eléggé tapasztalatlan, nálánál nyolc évvel fiatalabb Jókait. Minden családi tiltakozás ellenére megismerkedésük után néhány hónappal, 1848. augusztus 29-én titokban házasságot kötöttek Rákoscsabán.
A házassági bejegyzés szerint a vőlegény 24 éves, komáromi születésű lapszerkesztő, szülei: Jókay József és Pulay Mária. A menyasszony 26 éves, miskolci születésű, római katolikus vallású hajadon. De nem csak a menyasszony lett hat évvel fiatalabb, hanem a násznagy Nyáry Pált és gróf Ráday Gedeont Merva Ignác kántortanító és Knakker József helyettesítették.
Mikszáth Kálmán író szerint: „A hervadó nő behálózta a tapasztalatlan fiút, akinek tehetségében a jövője zálogát láthatta.” A párnak a rossz nyelveken kívül talán még nagyobb küzdelmet jelentett, hogy Laborfalvit a Jókai család is ellenségesen fogadta, az anyósa egy ideig kitartóan munkálkodott azon, hogy miként lehetne szétválasztani őket.
Ez nem sikerült, de újabb regényes fordulat: Jókai a házasságuk után lányává fogadja felesége törvénytelen lányát, Rózát. Nevelőlánya szintén színésznő szeretett volna lenni, de nem örökölte anyja tehetségét. Viszont úgy járt, mint anyja, 25 évesen leányanyaként egy kislánynak adott életet, akinek az apja feltételezhetően Andrássy Gyula gróf lehetett.
Így aztán, Jókai akinek nem született gyermeke, 34 évesen már „nagypapa” lett, s később felesége akaratára, a kis Rózát adoptálta, akit anyja korai halála miatt nagyszülei neveltek fel. Később képzőművészetet tanult Székely Bertalan mintarajziskolában, majd szülői támogatással külföldön is képezhette magát. Róza a kor híres festőjével, Feszty Árpáddal házasodott össze.
Jókai nejével, Laborfalvi Rózával ezüstmenyegzőjekor (1873)
Fotó: wikipedia.org/Veress Ferenc
Jókai halálig kitartott a 42 évesen a színpadól visszavonuló Laborfalvi Róza mellett. A legjobban talán Mikszáth Kálmán szavai fogalmazzák meg, mit jelentett „Világszép Róza” a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának:
„Jókainak és az irodalomnak szüksége volt Laborfalvi Rózára. Ez az asszony ébren tartotta az író hiúságát, acélozta munkakedvét, nem engedte se elcsüggedni, se elbizakodni. Zsarnoka volt, aki uralkodott felette és jó szelleme, aki piedesztált építgetett alája.”
A felesége halálakor 61 éves, országos hírű író, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludi Társaság tagja, visszavonultan élt svábhegyi házában. Anyagilag gondtalanul, hiszen Jókai az első magyar író volt, aki írásból meggazdagodott, például a hetvenedik születésnapjára meghirdetett életmű sorozatért a hatvanadik kötet megjelenése után százezer forint tiszteletdíjat kapott.
Az ünnepelt író csendes öregkorát egy váratlan fordulat zavarta meg, 1897 tavaszán felkereste otthonában Grósz Bella, egy szegény újpesti zsidó szatócs húszéves lánya, aki közölte, hogy színésznő szeretne lenni, azonban szülei nehéz anyagi helyzete nem teszi számára lehetővé, hogy a színiiskolai tandíjat kifizessék. Arra kérte az írót, hogy hallgassa meg szavalását, s ha arra méltónak találná, pártfogolja őt művészi tanulmányaiban.
Grósz Bella elszavalta Arany János Tetemre hívás költeményét, s amikor befejezte, az öreg Jókai homlokon csókolta a fiatal lányt.
Az író segítségével már Nagy Bella néven a Nemzeti Színházban, Rákosi Szidi iskolájában tanult színészetet, de kiderült, hogy tehetségtelen, amit titkoltak Jókai előtt.
Élete legfontosabb szerepét azonban remekül eljátszotta, a „szerelmes” lányt, igaz, sikeréhez az is kellett, hogy a betegsége miatt már-már aggastyánnak számító Jókat elvakította a szerelem.
A húszéves Grósz Bella meghódította Jókait
Fotó: wikipedia.org/Mór Erdélyi
Nevelt unokája, Fesztyné és rokonai ellenezték ezt a viszonyt, sőt azt tervezték, hogy aggkori elmebetegség miatt gondnokság alá helyeztetik az írót. Erről így írt Jókai: „A fölött tanácskoznak, hogy lehetne engem az utolsó órában erőhatalommal elszakítani a menyasszonyomtól, s mint őrültet, a bolondok házába csukatni? Engemet! Jókai Mórt!”
Nagy Bella színészként ugyan nem volt tehetséges, de okos lány volt, aki jól tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, ha nem akar szövőlány vagy utcalány lenni Újpesten.
Ráveszi a megbolondított 74 éves írót, hogy vegye feleségül, aki hajlandó erre, 1899. szeptember 16-án titokban a Terézvárosban polgári házasságot kötött az akkor húszesztendős Nagy Bellával.
„Én a mai napon nőül vettem Nagy Bellát. Nem azért, mert a nagy Galeotto öszszekergetett bennünket hanem azért mert nagyon szeretem, s ő is nagyon szeret engem, mert megérdemli a becsülésemet, s hiszem hogy életem alkonyát boldoggá fogja tenni” – írta levelében Jókai Feszty Árpádnak.
„A lapok a leghitelesebb formában meghozzák a hírt, hogy a hetvennégy éves aggastyán megházasodott, elvett egy fiatal színésznőt, Grósz Bella kisasszonyt. Az egész országon végigszáguldott a villám gyorsaságával a pikáns hír. És feltárultak egész meztelenségükben a kínos családi jelenetek, melyek azt megelőzték, a baráti közbelépések és minden egyéb, ami azzal összefüggött, végighurcolva a dicsőségtől körülragyogott emberi főt a parázna beszédek, gúnyos tréfák kloákáján. Minden jobbérzésű embernek fájdalmat, lehangoltságot okozott ez” – írta Mikszáth Kálmán a botrányos házasságról.
Jókai és neje, Grósz Bella 1899-ben, olaszországi nászútjuk során készült fényképen. Jókai a képről a következő megjegyzést tette: „A nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harmincz évvel közelebb hozott egymáshoz”
Fotó: wikimedia.org
Nagy Bella tehát kifogta a nagy „halat”, akivel a botrány elől a házasságkötésük után azonnal nászútra, Olaszországba menekült. Hazatérésük után a fiatalasszony anyja és testvérei is beköltöznek az író nagypolgári pesti lakásába. Sőt a 21 éves Bella asszony úgy dönt, hogy nem létező színészi tehetségét „feláldozza” szeretett férjéért.
Ezután a „boldog” Jókainé szerepét játszotta: idős férjével 1900-ban megnézték a párizsi világkiállítást, ahol a francia írók is köszöntötték az akkor már Európa-hírű magyar írót. A nyarat Balatonfüreden töltötték, a telet pedig például 1903-ban Nizzában, ahová a „fiatal” párt elkísérte Jókai anyósa és annak két kisebb lánya is.
Csak 1904 tavaszán tértek vissza Budapestre, ahol a szeles áprilisban az idős író megfázott, orvosai tüdőgyulladással kezelték. Május ötödikén este kilenckor az óráját a többihez igazította, majd lefeküdt, s örökre elaludt életének nyolcvanadik évében.
Több ezren, köztük miniszterek, országgyűlési képviselők kísérték utolsó útjára Jókait május 9-én a Kerepesi temetőbe, a tudósító szerint tizenkét szekér vitte a koszorúkat a halottaskocsi után.
Sokáig nem volt nyugodalma az elhunyt lelkének, mert a temetés után két nappal kihirdették Jókai végrendeletét, amelyben általános és egyetlen örökösének feleségét, Grósz Bellát nevezte meg.
Fogadott unokája, Fesztyné Jókai Róza 1905-ben megtámadta a végrendeletet a Budapesti Királyi Törvényszéken, kérte annak semmissé tételét az özvegyi jog érdemtelensége okán. Ezután hosszú s gomba pereskedés kezdődött a hatalmas vagyonért, a rokonok azt állították: „Grósz Bella férjét ütötte, legyalázta, leköpte, öngyilkossági kísérletig üldözte, ruháitól megfosztva fogolyként elzárta, éheztette… Így kényszerítve, hogy mindenét rá hagyja.”
Ezt azonban nem tudták bebizonyítani, ezért Fesztyné 1907-ben visszavonta keresetét, majd peren kívüli egyezséget kötött, melynek értelmében Grósz Bellát arra kötelezte, hogy minden évben számoljon el a Jókai-jogokból befolyó bevételekkel, melyekből tíz százalék Jókai Rózát illeti. Az 1920-as évek elején Fesztyné újra beperelte az özvegyet, amelynek 1927-ben újabb megállapodás lett a vége. Jókai Róza 12 ezer pengőt kapott, és cserébe egyszer s mindenkorra lemondott a húsz évvel korábban megszerzett részesedéséről.
A 25 évesen özvegy Jókainé férje halála után elköltözött az Erzsébet körútról egy Jósikai utcai kisebb lakásba, ahol visszavonultan élt testvéreivel. A harmincas években személyesen kereste fel Klebelsberg Kuno kultuszminisztert, hogy férjének méltó síremléket állíttasson.
Társaságba nem járt, viszont sokat utazott külföldre, megtehette az örökségből, például Jókai tárgyi hagyatékáért 135 ezer aranykoronát kapott az államtól, ami életjáradékként évente hatezer koronát jelentett számára.
A második világháború kitörése, majd a zsidóüldözések idején származása miatt családjával Jókainé Londonba emigrált, ahol ismeretlen körülmények között 68 éves korában 1947-ben elhunyt. Halála után nyilvánosságra hozott naplójában azt bizonygatta, hogy az 54 évvel idősebb íróval szerelmi házasságot kötöttek.
A kétszáz éve született írófejedelem egyetlen szenvedélye az írás volt, soha sem volt a nők bolondja, nem kergette a kalandokat. Valószínűleg ezért is tudta egy nyolc évvel idősebb, majd egy 54 évvel fiatalabb nő is „megbolondítani”.
