A kormány kedvezni szeretne a gyerekes családoknak

MH/MTI
2025. február 24. hétfő. 20:39

Vitályos Eszter azt mondta, a kormány mindenképpen kedvezni szeretne azoknak a családoknak, ahol van gyermek, és arra szeretnék őket ösztönözni, hogy érezzék magukat biztonságban, és akár vállaljanak még több gyermeket.

A kormányszóvivő a két- és háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó szja-mentességét a legfontosabb intézkedésnek nevezte. A kétgyermekes anyák esetében több lépcsőben jövő január elsejétől lesz ez az intézkedés elérhető, a háromgyermekesek esetében pedig már idén októbertől – ismertette, majd hozzátette: a részletszabályokat a szaktárca dolgozza ki.

Vitályos Eszter szólt a gyermekek után járó családi adókedvezmény megduplázásáról is. Mint mondta, ez két lépcsőben fog megtörténni: július 1-jétől ötvenszázalékos emelés lesz, majd jövő január 1-jétől még ötven százalék. Ezen felül szja-mentes lesz a csed és a gyed, amely akár több tízezer forint megtakarítást is fog jelenteni – fűzte hozzá.

Ezekkel az intézkedésekkel a magyar családok zsebében jóval több pénz fog maradni egy adott hónap végén, és bizonyos számítások szerint ez akár az egymillió forintot is elérheti éves szinten, ami óriási segítség a családoknak – fogalmazott a kormányszóvivő.

Vitályos Eszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a nyugdíjasokat érintő kormányzati intézkedésekről elmondta, a kormány fenn fogja tartani a 13. havi nyugdíjat, amelyet 2021-ben vezetett vissza, miután 2009-ben a balliberális kormányok elvették azt.

A kormányszóvivő megemlítette a nyugdíjasok számára kiterjesztett vidéki otthonfelújítási programot, amely több mint 2900, ötezer főnél kisebb településeken lesz elérhető, és hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a pályázók.

A nyugdíjasok áfa-visszatérítéséről szólva Vitályos Eszter azt mondta, a kormány egy olyan célzott támogatást talált ki – ennek részleteit fogja kidolgozni most a szaktárca –, amely arról szól, hogy az alapvető élelmiszerek után fizetett áfa egy bizonyos részét egy meghatározott összeghatárig a nyugdíjas társadalom fogja megkapni.

Hozzátette, az ellenzék részéről folyamatosan kapják azokat a kritikai észrevételeket, hogy miért nem áfát csökkent a kormány. Elmondta, azért, mert a kormány korábban csökkentett már áfát bizonyos termékeknél, és az eredmény az lett, hogy „ezt lenyelik a kereskedők, tehát náluk marad ez az összeg”.

A kormányszóvivő beszélt a rezsicsökkentésről is, ami véleménye szerint óriási segítség nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem a magyar családoknak is. A magyarok abba a körbe esnek, akik a legkevesebb rezsit fizetik Európában – hangsúlyozta Vitályos Eszter.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.