
Svájc akár 200 katonával is hozzájárulhatna egy jövőbeli ukrajnai békefenntartó misszióhoz, amennyiben erre felkérést kap, és a kormány jóváhagyja – jelentette ki Thomas Suessli, a Svájci Fegyveres Erők parancsnoka, számol be a Reuters.
A SonntagsBlick című lapnak adott vasárnapi interjúban Suessli elmondta, hogy körülbelül kilenc–tizenkét hónap alatt tudnának 200 katonát kiállítani egy esetleges misszióhoz.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy ilyen felkérés esetén a végső döntés a kormány és a parlament kezében lenne.
A békefenntartók küldéséről egyelőre csak hipotetikus szinten lehet beszélni, mivel továbbra is bizonytalan, hogyan alakul az orosz–ukrán helyzet – tette hozzá a főparancsnok.
Még nincs béke, és az ENSZ-től sem érkezett megkeresés – nyilatkozta.
A semleges Svájc jelenleg is több békefenntartó misszióban vesz részt világszerte. A legnagyobb ilyen jellegű szerepvállalásuk Koszovóban van, ahol katonáik a NATO KFOR-missziójának támogatásában vesznek részt.
Az európai hatalmak a diplomáciai erőfeszítések részeként tárgyalnak a békefenntartók Ukrajnába küldésének lehetőségéről, három évvel azt követően, hogy Oroszország 2022-ben teljes körű inváziót indított az ország ellen.