Ferenc pápa állapota továbbra is válságos, de stabil

MH/MTI
2025. február 25. kedd. 20:48

Kétoldali tüdőgyulladás miatt előzetesen ütemezett CT-vizsgálatot végeztek rajta, amelynek eredményei szerdán várhatók.

A szentszéki szóvivő hozzátette, hogy a korábban megállapított veseelégtelenség továbbra sem ad okot aggodalomra. A pápa továbbra is oxigént kap.

Az orvosok még mindig nem nyilatkoznak a prognózisról.

A közlemény hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa újrakezdte munkáját. A szóvivő elmondta, ez elsősorban iratok átnézését, telefonokat jelent.

Ferenc pápa kedden töltötte a 12. napot a Gemelli-klinikán. 2013-as megválasztása óta ez a leghosszabb idő, amelyet kórházban töltött: már egy nappal meghaladta a 2021-es, vastagbélműtéte miatti gyógykezelést, amikor tizenegy napot töltött a klinikán.

A Szentszék közlése szerint hétfőn Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és helyettese, Edgar Pena Parra meglátogatta a pápát. Megbeszélésükön a következő szentté avatások szerepeltek, amelyekre az egyházfő konzisztóriumot hirdetett meg, vagyis Rómába szólította a bíborosokat egyelőre nem közölt időpontra.

Este kilenc órakor ismét rózsafüzérimát mondanak a római Szent Péter téren Ferenc pápáért és minden betegért, az imát a Fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle bíboros, az evangelizációért felelős vatikáni dikasztérium prefektushelyettese vezeti.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.