Vita Horvátország külpolitikai döntéséről

MH/MTI
2025. február 25. kedd. 14:34

Milanovic hétfőn sajtónyilatkozatában az írta: noha az elnöki hivatal kapott tájékoztatást a kormány álláspontjáról az ukrajnai háborúval kapcsolatos határozatról, amelyről az ENSZ-ben szavaztak, egyeztetés erről nem történt.

Rámutatott: Horvátországnak egységes és összehangolt külpolitikával kell rendelkeznie, „amelyet a kormány és az elnök egyenlően és közösen alakít ki és hajt végre”, hogy az állam „gyorsan reagálhasson a nemzetközi politika változásaira és kihívásaira”.

Úgy vélte: az alkotmány által előírt módszer „az egyetlen módja annak, hogy Horvátország a külpolitikáján keresztül elérje céljait és megvédje nemzeti érdekeit”.

Amíg nem jön létre egy külpolitikával foglalkozó tanács, amelyet az elnök már korábban kezdeményezett, az egyetlen megoldás, ha a kormányfő és az államfő közvetlenül kommunikál egymással – hangsúlyozta az elnök.

A házelnök szerint még szombaton e-mailben tájékoztatták az elnöki hivatalt, és volt két napjuk arra, hogy elküldjék álláspontjukat.

Mindazonáltal úgy vélte: tárgyalni kell, mert csak így lehet biztosítani Horvátország biztonságát.

Az ENSZ Közgyűlése hétfőn elfogadta az Ukrajna által benyújtott és széles európai támogatást élvező határozati javaslatot, amely az orosz csapatok teljes kivonását sürgeti Ukrajna nemzetközileg elismert területéről. A dokumentumot 93 igen és 18 nem szavazattal, 65 tartózkodás mellett fogadták el.

Ugyanakkor 93 ellenszavazattal, nyolc igen vokssal, 73 tartózkodás mellett elutasította az Egyesült Államok határozati javaslatát, amely az ukrajnai háború gyors lezárását sürgette.

Horvátország mindkettőre igennel szavazott. „Mérlegelve minden erőfeszítést, amely a tartós és igazságos ukrajnai békéhez vezet, Horvátország támogatta az Amerikai Egyesült Államok által előterjesztett határozati javaslatot és az azt kísérő módosításokat is, amelyeket az Európai Unió számos tagállama támogatott” – olvasható a zágrábi kormány nyilatkozatában.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.