Természetesen a háború alaposan megtépázta a kitermelést szinte minden szektorban, mégis, ha a konfliktus előtti termelési szinteket nézzük, láthatóvá válik, hogy Ukrajna milyen elképesztően gazdag a föld kincseiben – mintegy 20 ezer ásványianyag-lelőhely van a területén, csaknem százféle hasznosítható ásványi anyaggal.
Ami kiemelten fontos az amerikaiaknak, akik szabadulnának a nyersanyagfüggéstől, ami sok szempontból Kínához vagy más, nem feltétlenül szövetséges országhoz köti őket. A legfontosabb ezekből az úgynevezett ritkaföldfémek csoportja, ami elengedhetetlen az elektromos járművek, mobiltelefonok, rakétarendszerek és egyéb elektronikai eszközök gyártásához, s amelyek kapcsán Trump már korábban jelezte: neki ezek kellenek Ukrajnától. Ukrajnától, amelynek az Európai Unió által kritikusnak minősített 34 ásványból 22 féléhez van lelőhelye.
Mert hát nemrég történt – konkrétan tavaly decemberben – hogy Kína nemes egyszerűséggel megtiltotta a gallium, germánium és antimon kritikus ásványok Egyesült Államokba irányuló exportját, válaszul a beiktatására váró Donald Trump azon fenyegetésére, hogy ténylegesen vámháborúba kezd a kínaiakkal (meg ennek a beváltására a kínai chipek kapcsán).
A dolgokat innentől nem nehéz összekötni; persze az amerikai–ukrán vegyesvállalatok vagy bármilyen együttműködési forma, ami megvalósul, így duplán jövedelmező lehet az amerikaiaknak: egyrészt rengeteg pénzt tudnak keresni az ukrán kitermelésen, másrészt megszabadulnak vagy enyhítenek számos függőségükön. Vegyük sorra.
Ukrajna vasérctermelése komoly szinteken folyt, legalábbis 2019-ben; a hetedikek voltak ebben a világon, olyan vasérc nagyhatalmak mögött, mint Ausztrália vagy Brazília.
A vasérc alapvető fontosságú az acéliparban, az acélgyártás elsődleges nyersanyagaként szolgál, így acélként elengedhetetlen például az autógyártáshoz. Az amerikaiak jelentős acéltermeléssel rendelkeznek, ugyanakkor a szükségletek mintegy negyedét importból kénytelenek beszerezni, olyan, per pillanat nem túl baráti országokból, mint Kanada vagy Mexikó.
Ukrajna a világ nyolcadik legnagyobb mangántermelője volt a háború előtt, ami ugyancsak kiemelt fontosságú a különféle alumíniumötvözetek előállításánál; valamint a különféle akkumulátorok előállításánál.
Az ukránoknál található a világ titánkészletének mintegy hét százaléka is, amit például repülőgép-ipari alkalmazásokban, orvosi implantátumokban, autóalkatrészekben és tengerészetben. Mondhatjuk: katonai szempontból sem semleges kérdés, főleg, hogy az amerikaiak a legfőbb titánium-importőrök a világon, a hatalmas igények egy részét jelenleg (vagy eddig?) részben Kínából elégítették ki.
Aztán ott van a grafit, amiben Ukrajna igazán erős: a világ összes grafitjának az ötödén ülnek. A grafit elengedhetetlen a lítium-ion akkumulátorokhoz, amelyből legalább egy a kedves olvasó eszközében is van, amelyről most ezeket a sorokat böngészi; de a katonai drónokban és az elektromos autókban is ennek a különféle változatai lelhetőek fel, sőt nukleáris reaktorokban is szükség van grafitra úgynevezett moderátorként.
Csakúgy, mint a lítiumra: 2023-ban Ukrajna lítiumkészletét 33 millió tonnára becsülték.
S mivel Donald Trump prioritásai között szerepel az atomenergia rehabilitálása, ehhez azonban stabil lelátási lánc kell, például uránércből.
Uránból pedig a legtöbbet az orosz érdekszférában lévő sztánok (köztük elsősorban Kazahsztán), az oroszok, kínaiak és a kanadaiak termelnek ki, Ukrajna viszont a kilencedik volt ebben a sorban, vagyis lenne mire támaszkodnia az amerikai atomerőműveknek.
Persze még mindig adódik a kérdés: vajon mit kap mindezért cserébe Ukrajna? Mert biztonsági garanciákat, úgy tűnik, egyelőre nem.
