2025-ben is hasít a turizmus

MH/MTI
2025. február 27. csütörtök. 11:12

Hangsúlyozták: a főváros 28 százalékkal több turistát fogadott, emellett valamennyi turisztikai térség növelte vendégforgalmát, miközben a vendégéjszakák száma megközelítette a 2,3 milliót, mintegy kilenc százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi eredményt.

Az NGM várakozása szerint a turizmus idén is a gazdaság egyik hajtómotorja lehet. A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján 2025 januárjában a hazai szálláshelyekre egymillió vendég érkezett, így a vendégforgalom 18 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A családok erősödő bizalmának és növekvő jövedelmének köszönhetően a belföldi vendégek száma meghaladta a 470 ezret, ami hétszázalékos emelkedés az előző év januárjához képest – jelezték.

Külföldről 541 ezer vendég érkezett, számuk 29 százalékkal múlta felül a 2024. januári adatot.

Januárban közel 2,3 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez mintegy kilencszázalékos bővülés az előző évhez képest. A hazai vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma egymillióra emelkedett, míg a külföldiekhez köthető vendégéjszakák száma mintegy 16 százalékos növekedéssel csaknem elérte az 1,3 milliót.

Az NGM elemzése méltatta, hogy a vendégforgalom nemcsak Budapesten és országosan, hanem valamennyi turisztikai térségben emelkedett. A legnagyobb mértékű növekedést Gyula és térsége mutatta, ahol a külföldi vendégek száma másfélszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A legforgalmasabb turisztikai térség, a Balaton is kimagasló eredményeket ért el: a vendégforgalom 13 százalékkal bővült. A Balaton térsége egész évben vonzó és népszerű úti cél, amit a magyar vendégek növekvő érdeklődése és bizalma is igazol.

A forgalom növekedésével együtt a szálláshelyi bevételek is dinamikusan bővültek: a szálláshelyek országszerte közel 61,5 milliárd forint bevételt realizáltak, ami közel 21 százalékkal haladja meg az előző év januári szintet – hangsúlyozta az NGM.

Vidéken a bevételek 16 százalékkal nőttek, megközelítve a 34 milliárd forintot – fűzték hozzá.

A tárca szerint a 2025-ös év lendületes indulása jelzi, hogy a hazai turizmus a 2024-es rekordévet követően tovább erősödik. A vendégforgalom és a bevételek dinamikus növekedése bizonyítja, hogy Magyarország továbbra is vonzó úticél mind a belföldi, mind a külföldi vendégek számára.

Az NGM rámutatott: a turizmus stratégiai fontosságú ágazatként a magyar gazdaság egyik alappillére, amely mintegy 400 ezer család megélhetését biztosítja, és a tavalyi kimagasló eredményeket figyelembe véve az ország egyik legfőbb gazdasági hajtóerejévé vált. A januári adatok alapján minden esély megvan arra, hogy 2025 a tavalyi év sikereit is túlszárnyalja, tovább erősítve az ágazat gazdasági szerepét és hozzájárulását Magyarország fejlődéséhez – olvasható a tárca közleményében.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.