A kurdisztáni Munkáspárt vezetője önfeloszlatásra szólított fel

MH/MTI
2025. február 27. csütörtök. 20:14

A 75 éves Öcalan, akit az Isztambul melletti Imrali szigeten tartanak börtönben, levélben fordult a PKK-hoz, az üzenetet a kurdokhoz közel álló Népek Egyenlőségének és Demokráciájának Pártja (DEM) a nap folyamán közzétette Isztambulban.

Levelében a PKK vezetője azt javasolta, hogy a szervezet kongresszuson döntsön a fegyverletételről, illetve feloszlásáról.

„Vállalom a történelmi felelősséget ezért a felhívásért. Hívjátok össze a kongresszust, és hozzatok döntést az állami és társadalmi beilleszkedésről. (…) Minden csoportnak le kell tennie a fegyvert, és a PKK-nak fel oszlatnia magát” – olvasható a levélben.

Efkan Ala, Recep Tayyip Erdogan török elnök kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) alelnöke kijelentette, hogy amennyiben a PKK leteszi a fegyvert, Törökország „megszabadul a béklyóitól”. Hozzátette: a kormány elvárja, hogy a PKK teljes mértékben kövesse Öcalan felhívását.

A DEM párt, amely már szintén hosszabb ideje síkraszáll a kurd lakosság érdekében, csütörtökön közölte, hogy hétfős delegáció indul ismét a bebörtönzött Öcalanhoz a béke-erőfeszítések keretében.

Az 1978-ban alapított, marxista ihletésű PKK négy évtizede harcol fegyverrel a központi török hatalom ellen. Törökországon kívül az Egyesült Államok, az Európai Unió és Nagy-Britannia is terrorszervezetnek minősítette. Több mint negyvenezer ember halt meg a harcokban, amelyek elsősorban Délkelet-Törökországban folytak a múltban, most pedig Észak-Irakra összpontosulnak, ahol a PKK székhelye van. A délkeleti Diyarbakir tartományban alapított szervezet eredeti célja egy szocialista kurd állam létrehozása volt a Törökországban elnyomottnak tartott népcsoportnak, amelyhez tartozók Szíriában, Iránban és Irakban is élnek.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.