
Matthew Lawrence a minap a Brotherly Love Podcast című podcast műsorban azt nyilatkozta, hogy régebben nagyon nehéz volt együtt dolgozni a színésszel. Ryan Reynolds és ő még 1998-ban forgatott együtt. Állítása szerint a producerek végig nagyon idegesek voltak rá, mert Reynolds nem volt hajlandó azt csinálni, amit kértek.
Ryan Reynolds a saját dolgát akarta csinálni
A két színész a sokak által nem látott Boltneck című tinihorrort forgatta együtt még 1998-ban. De úgy tűnik, Matthew Lawrence-ben mély nyomott hagyott a közös munka. Ugyanis több mint 27 évvel az eset után is erről beszél. A podcast adásban kifejtette, hogy Ryan Reynolds csak azt volt hajlandó csinálni, amit ő elképzelt. Hiába kérték a producerek és rendezők, hogy változtasson, Reynolds nem volt hajlandó. Sőt a kritikát sem fogadta túl jól. Így volt, hogy sértődöttségében csak egész egyszerűen elsétált. A producerek elképzelése az volt, hogy egy scifi-thrillert csináljanak. Ám Ryan Reynolds mindenáron olyan durva viccekkel működő filmet akart, mint később a három Deadpool lett.
Ryan Reynolds egy rossz „Jim Carrey-imitátor”
A producerek, Paul Colichman és Mark R. Harris teljesen lemondtak a színészről. Szerintük azért nem volt sikeres a film, mert végig érződött a Ryan és köztük lévő konfliktus. Még állítólag azt is mondták neki, hogy:
Ryan, ez egy rossz Jim Carrey-imitáció. Nem erre béreltünk fel téged. Nem utánozhatsz valakit, a saját dolgodat kell csinálnod.
Nagyon rájár a rúd a színészre
Az utóbbi időben Ryan feleségétől volt hangos a sajtó, ugyanis a Blake Lively–Justin Baldoni-ügy minden napra tartogat valami új részletet. Ráadásul Blake férje, Ryan Reynolds is erősen belekeveredett a botrányba. Blake Lively szexuális zaklatással vádolja Baldonit, aki beperelte a házaspárt, Blake-et és Ryant, mondván, hogy hamis vádakkal próbálják meg őt tönkretenni. Az adok-kapok legfrissebb részlete, amikor Ryan Reynolds hatalmas hibát követett el, és viccet csinált az egészből a Saturday Night Live 50 éves ünnepi adásában. Ezzel a húzásával pedig Justin Baldoni kezébe adta az előnyt. Kísérteties a hasonlóság a mostani és a ’98-as ügy között. Ryan Reynolds ismét úgy viccelődött, ahogy nem kellett volna.