Hangulatkeltés helyett tények

MH/ MTI
2025. március 1. szombat. 3:31

A használatban lévő online pénztárgépek döntő többségénél akár már most is megoldható lenne az áfa-visszatérítéshez szükséges adatok rögzítése és beküldése. Mivel az áfa-visszatérítés egy új, még bevezetés előtt álló intézkedés, ezért értelemszerűen eddig fel sem merülhetett, hogy kisboltokban használt pénztárgépeken rögzíteni kelljen az ehhez szükséges adatokat – jegyezték meg.

A közlemény szerint nem kell aggódnia sem a vásárlóknak, sem pedig a pénztárgépért felelős kiskereskedőknek, illetve forgalmazóknak, a pénztárgépek felkészítéséhez elegendő idő áll rendelkezésre.

Emellett az intézkedés részletszabályairól az NGM a potenciális vásárlói oldalt képviselő Idősek Tanácsával, valamint a legkisebb kereskedőket is képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel is folyamatosan egyeztet. „A nyugdíjasok áfa-visszatérítéséről a részletek ismerete nélkül az mfor.hu portálon és az azt leközlő egyéb sajtóorgánumokban megjelent hangulatkeltő írásokkal szemben a valóság az, hogy a használatban lévő online pénztárgépek döntő többségénél akár már most is megoldható lenne az áfa-visszatérítéshez szükséges adatok rögzítése és beküldése” – fogalmaztak.

Az írások kapcsán az NGM az alábbiakat rögzíti: nem szükséges áfás számlát kiállítani a kisboltoknak a magánszemélyek részére, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az információkat nem a számlaadatokból, hanem elsődlegesen a nyugtaadatokból nyeri ki. A pénztárgépek, hasonlóan a nagy üzletláncokban működő kasszákhoz, műszakilag alkalmasak, vagy minimális módosítással alkalmassá tehetők arra, hogy az áfa-visszatérítéshez szükséges adatokat beküldjék az adóhatóság felé. Az áfa-visszatérítésre jogosító termékek adatait a pénztárgépek többféleképpen is beküldhetik majd. Azoknál a pénztárgéptípusoknál, ahol a mostani működésen változtatni kell, a pénztárgép forgalmazójának megfelelő idő fog a rendelkezésére állni, hogy elvégezze a szükséges technikai módosításokat.

Mindezek mellett a minisztérium jelzi, hogy a technikai részletek még kidolgozás alatt állnak.

Az NGM célja, hogy a nyugdíjasok a lehető legkisebb adminisztráció mellett élhessenek az áfa-visszatérítéssel. Ennek érdekében a háttérben a szakmai és az érdekképviseleti szervezetekkel az egyeztetések folyamatosan zajlanak, mind a potenciális vásárlói oldalt képviselő Idősek Tanácsával, mind pedig a legkisebb kereskedőket is képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket