Vajon rosszul látom? Rosszul látjuk? Hiszen olyasmiket olvas az ember a napilapokban, mint a frissen megválasztott német kancellár kijelentése, miszerint eszébe sincs lezárni a határt a migránsok elől. Nos, nem éppen békés ötlet, nemdebár? Miként az sem, hogy a minap támadást kíséreltek meg Marseille-ben az orosz konzulátus ellen. Történt mindez egy Ukrajna-párti tüntetésen, ahol robbanószerkezetet vetettek be. Bizony ez sem éppen a béke hírét jelenti nekünk. Közben Pressman présember is előbukkant az éji homályból, hogy messziről üzengessen Orbán Viktornak, valamint szerte kürtölje, mily antidemokratikus ország vagyunk mi itt, a Kárpát-medencében. Mindeközben persze tovább folynak a harcok Ukrajnában, ha valaki ezt nem vette volna észre nagy békevágyában, továbbá Európa fura urai is igyekeznek tudtunkra adni, hogy nélkülük – legyen az a legkisebb európai állam is – nem lehet béke. Persze ők, mármint Európa országainak többsége azt sosem fogja elismerni, hogy tehetségtelen vezetőiknek sikerült kontinensünket úgy meggyengíteni, hogy nem csodálkozhatnak, ha a nagyhatalmak nem tartják őket valódi partnernek, s fejünk felett tárgyalnak. Ráadásul háborúpártiságukat büszkén vállalják, bár sosem válaszoltak például arra az egyszerű kérdésre, hogy az egész Európát háborúba taszítani óhajtó országok mit ajánlanak nekünk, egyszerű és minden fontos kérdésből kirekesztett állampolgároknak, hogy vajon hol, milyen helyeken kellene átvészelnünk egy háborút? Aligha hinném, hogy elegendő lenne a magánházacskák pincéje mindehhez.
Nos, egyelőre nemigen érezzük a béketeremtő buzgalmat Európában – sem. S kicsit is kilépve kontinensünkből, láthatjuk, hogy a háború örök. Hogy miért is van ez így, az a filozófia, s az emberismeret legnagyobb rejtélye. Mindenesetre az emberiség egy részének háború iránti vágyát az utóbbi esztendők filmjei, regényei is bizonyítják, egyebek közt azzal is, hogy már évekkel ezelőtt elkezdték azokat a filmeket gyártani, melyek az űrbéli háborúk rémképét is előrevetítették, „belengették” nekünk.
No, de visszatérve az elméletek és a filmek világából, megállapíthatjuk, hogy manapság is sorsdöntő időket élünk. Földünk számos pontján háború van, s már régóta megismertük a szakszavakat is, úgyis, mint létezik burkolt háború, hibrid háború, meg szubverzív háború, ám ezeknek a jelentését ne kívánják tőlem, hogy elmagyarázzam, mert lényegében egyikről sem tudom, hogy micsoda, ugyanis az elmúlt évtizedekben nemigen tájékoztattak bennünket ezek lényegéről és mikéntjéről. Ennyit a fékevesztett demokráciáról, melyről folyton beszélnek, csak éppen nem tud megvalósulni, továbbá ennyit a világbékéről. (Kincs, ami nincs.) Volt viszont még 2014-ben, annak is a decemberében egy világtalálkozó, mégpedig a Nobel-békedíjasok Világtalálkozója, melyen óva intették a nemzetközi közösséget, tudtukra adva, hogy veszélyben van a béke, mert vannak nagyhatalmak, melyeknek szilárd véleménye, hogy céljukat katonai erőszakkal lehetne elérni, ami elkerülhetetlenül egy új, veszélyes háborúhoz fog vezetni, és egy atomháború veszélye is nagyobb, mint valaha. Erre a megállapításra Gorbacsov is reagált akkoriban, tehát 11 évvel ezelőtt, s azt mondta: „Ha valaki nem bírja idegekkel és elveszíti a fejét, azt egyikőnk sem fogja túlélni. Én ilyesmit meggondolatlanul nem mondok, de nagyon aggódok.” Két hónap múlva, 2015 januárjának elején megszólalt Soros György is, és kijelentette, hogy végre Európának észre kellene vennie, hogy háború van. Ám ő nem óvni akart a háborútól, hanem ellenkezőleg! Azt mondta: „tudomásul kell vennünk a háborút és ennek megfelelően cselekedni. Különösen Európában”. Szerinte ugyanis már akkor is háborúban álltunk Oroszországgal. Szót ejtett még arról is, hogy Oroszország az amerikai stratégiában az első számú ellenség, a második Kína. Nos, ez azóta sem változott, tudjuk jól. Ám a fenti sorok mégis csak azt bizonyítják nekünk, civileknek, hogy a boszorkánykonyhákban szünet nélkül fortyog az üstben a főznivaló, anélkül, hogy mi centikkel is közelebb kerülnénk az üsthöz. Mi legfeljebb csak találgatni tudunk, hogy valójában mi is fortyog benne. Ennyit a demokráciáról! Nos, Amerika dominanciája nem kérdés, Soros szavai pedig már tizenegynéhány éve bizonyították, hogy a cél: Oroszországot leválasztani Európától. Nem vagyok politológus, de civilként is érdekes belelátni a fentebb kinyilatkoztatott mondatok megismerése után a boszorkánykonyhák rejtelmeibe, melyek mára már több esetben nyilvánvalóvá váltak. S ezek ismeretében nemigen kételkedhetünk abban, hogy béke van-e, vagy nincs. Nincs béke! Örökös fenekedés van, cselek és cselszövések, s az őszinte szó kevés.
A fentebb emlegetett konferencián elhangzott egy olyan vélemény is, ami közelebb hoz bennünket a mai helyzet megértéséhez. Röviden idézem Zbigniew Brzezinskit, az Egyesült Államok geopolitikai szakértőjét, aki A nagy sakktábla című könyvében Ukrajnát geopolitikai középpontnak nevezi és követeli Ukrajna távoltartását Oroszországtól. „Mert Oroszország Ukrajna nélkül már nem világhatalom, hanem csak regionális hatalom.” Nos, ez volt a cél. Uralkodni a szívországon. Immár több mint tíz év telt el az emlegetett konferencia óta. Sokat tapasztaltunk, sokat okosodtunk is talán, de egy tisztességes civil (nem katona) ember nemigen talál választ arra az ősi kérdésre, hogy minek a gyűlölködés, minek az ok nélküli háborúság, mohóság, gyilkolászás. Talán egyszer az is megtörténik, hogy valaki válaszol erre, de azért egyelőre ebben nem reménykedhetünk. A kérdés viszont „él”, vajon mer-e valaki kérdéseinkre hitelesen válaszolni? Nem folytatom, de azért egy kérdést kikívánkozik belőlem: Tisztelt háborúzó urak, ez itt már tényleg a béke?
A szerző újságíró
