
MH/MTI
2025. március 4. kedd. 22:26
Akár egymillióval is nőhet Szomáliában azok száma, akiket éhínség fenyeget majd az elkövetkező hónapokban – jelentette be az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) kedden, a források megnyirbálását, a kedvezőtlen időjárást és az országban dúló válságot téve felelőssé az előrejelzésért.
Jean-Martin Bauer, a szervezet élelmezésbiztonsági és táplálkozáselemző szolgálatának igazgatója aláhúzta, hogy egy nemrég közzétett jelentés szerint a kelet-afrikai országban mintegy 3,4 millió embert fenyeget súlyos élelmiszerbizonytalanság, és ez a szám akár 4,4, millióra is növekedhet az elkövetkező hónapokban. Figyelmeztetett, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint idén áprilistól június végéig a szokásosnál kevesebb csapadékmennyiség várható a térségben.
Bauer emlékeztetett arra is, hogy a szervezetnek már több programját meg kellett szüntetnie, és így jelenleg mintegy 820 ezer embernek tud segítséget nyújtani szemben például a 2022-es évvel, amikor 2,2 millióan jutottak támogatáshoz a WFP révén.
A WFP közleménye felhívja a figyelmet arra is, hogy az éhínség a gyerekeket sújtja a legjobban és a jelenlegi előrejelzések szerint mintegy 1,7 millió, öt év alatti kisgyereket sújthat súlyos alultápláltság idén év végéig Szomáliában.