Elvárások a kiskereskedelmi láncok felé

MH/MTI
2025. március 5. szerda. 20:36

Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni! A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) intenzív egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel az élelmiszerárak csökkentése érdekében. A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék szándékaikat – jelentette be szerdai közleményében az NGM.

Az élelmiszer-infláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni. Az önkéntes árcsökkentést elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak. Ilyen termékek főként a csirkehús, a sertéshús, az étolaj, a tojás, a tej és a tejtermékek, a liszt, a cukor, valamint az egyéb alapvető élelmiszerek – sorolta az NGM.

Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához. Az elmúlt időszak áralakulásait megvizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési ár, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett. Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ugyanakkor ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek. Ebből fakadóan a minisztérium elvárása, hogy a kereskedők olyan önkéntes megoldással álljanak elő, amelynek eredményeként az élelmiszerinfláció érdemben csökken és az alapvető élelmiszerek árai elfogadható szintre mérséklődnek – fogalmazott az NGM.

Végezetül az NGM kilátásba helyezte, amennyiben az önkéntes árkorlátozás nem vezet eredményre, úgy a Nemzetgazdasági Minisztérium kész hatósági eszközökkel beavatkozni az árnövelőkkel szemben.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.