Fico bekeményít, jön az alkotmánymódosítás

MH/ MTI
2025. március 5. szerda. 19:54

A Robert Fico kormányfő által a kabinet elé terjesztett alkotmánymódosítási tervezet az alaptörvény öt területét érintené, és a tervek szerint idén júliusban léphetne hatályba.

Az első rész kulturális és etikai kérdésekben rögzítené Szlovákia szuverenitását, s kimondaná, hogy ezekben az Európai Unió jogi normái és a nemzetközi szerződések nem élveznek elsőbbséget a szlovák alaptörvénnyel szemben, amennyiben ellentétesek az utóbbiban megfogalmazott alapvetésekkel.

A tervezett módosítások közül a szlovák sajtóban a leggyakrabban az kapott említést, hogy az alkotmányban rögzítenék: Szlovákia kizárólag két nemet, a férfit és a nőt ismeri el, illetve, hogy nemváltoztató műtétet csak rendkívül indokolt esetben lehetne elvégezni.

Ezenfelül az örökbefogadást csak házaspárokra, illetve egyedülálló örökbefogadó esetében a legközelebbi rokonra vagy a szülő házastársára, illetve a gyermek szülőjének felmenőjére korlátoznák.

Az alkotmánykiegészítés-tervezet egy másik sarokpontja, hogy rögzítenék a férfiak és a nők közötti egyenlőséget az elvégzett munkáért járó bérezésre vonatkozóan, egy másik rész pedig azt irányozza elő, hogy az oktatási intézményekbe csak az alkotmány rendelkezéseivel összhangban lévő tananyag kerülhetne, velük ellentétes szövegek csak akkor, ha azokra a szülők kifejezetten engedélyt adnak.

Kormányközlések szerint ez utóbbi kitétel elsődlegesen a hivatalos iskolai tananyagon felüli, a gyerekek szexuális nevelését célzó oktatási programokra vonatkozna.

A Szlovákiában kormányzó hármas koalíció pártjainak a tavalyelőtti választások eredménye alapján 79 szavazata van a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, egy alkotmánymódosításhoz pedig 90 voksra van szükség.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.