Új együttműködés kezdődik a Szellemi Tulajdon Világszervezetével

MH/MTI
2025. március 5. szerda. 21:47

A helyettes államtitkár arról számolt be, hogy befejezték az egyeztetést Daren Tanggal, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) elnökével, és öt pontban meghatározták az együttműködési területeket.

Tájékoztatása szerint az együttműködés segítségével részletesebben megismerik a Globális Innovációs Index módszertanát. Ez az index nyolcvan indikátoron keresztül mutatja be az országok innovációs erőségeit és kihívásait. Magyarország jelenleg a 36. helyen áll, és a cél az, hogy az első tízbe kerüljön 2040-ig – közölte.

Foglalkozni fognak a szellemitulajdon-jogok értékelésével is – fűzte hozzá a helyettes államtitkár. Egyrészt a témában szeptemberben mesterképzés indul a Corvinuson, másrészt olyan megoldásokat keresnek, amivel a szellemi tulajdont birtokló magyar vállalkozások hitelképességét erősíteni tudják.

A harmadik terület a technológiatranszfer-cégek közös megerősítése – ismertette Bódis László. Az egyeztetés témája volt, hogy a kis-és középvállalkozások körében hogyan tudják érthetőbbé, befogadhatóbbá és népszerűbbé tenni a szellemitulajdon-védelem kérdéskörét. Megállapodtak abban is, hogy a kelet-ázsiai régióban hogyan tudják kisegíteni a startupokat, innovatív vállalkozásokat annak érdekében, hogy meg tudjanak jelenni ezeken a piacokon is.

A kijelölt témák mentén dolgoznak tovább közösen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a WIPO-val – jelezte a helyettes államtitkár.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.