
MH/MTI
2025. március 7. péntek. 21:47
Fergus Eckersley a londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a BT Szíriáról folyó tanácskozásán kijelentette: a szíriai vegyi fegyvereket a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) felügyelete mellett kell „egyszer és mindenkorra” megsemmisíteni, és ehhez „nagyszerű alkalmat teremtett” Aszad hatalmának megdöntése.
A brit BT-delegáció államtitkári rangú főtanácsosa kijelentette: London igen biztatónak tartja, hogy az átmeneti szíriai hatóságok már elkötelezték magukat az OPCW-vel folytatandó maradéktalan együttműködés és a vegyi fegyverek tárolására használt helyszínek biztosítása mellett.
Eckersley rendkívül jelentős fejleménynek nevezte azt is, hogy a szíriai vezetés ügyvivő külügyminisztere jelen volt az OPCW végrehajtó tanácsának e héten tartott ülésén.
A brit jogtanácsos elmondta: Nagy-Britannia Aszad bukása óta több mint egymillió dollárral támogatta az OPCW szíriai tevékenységét, de a brit kormány szerint a nemzetközi közösség többi országának is pénzügyi és technikai segítséget kell nyújtania a szervezetnek a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését célzó munkához.
Eckersley szerint a jelenlegi helyzetben létfontosságú Szíria szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartása, ezért London felszólítja Izraelt szíriai katonai tevékenységének visszafogására, mivel ezek a katonai műveletek az egyébként is ingatag szíriai biztonsági helyet destabilizálásának kockázatával járnak.