Egy új tanulmány azonban megállapította, hogy egy három évtizeddel ezelőtt Portugália középső részén talált, emberi és neandervölgyi vonásokkal egyaránt rendelkező gyermek csontváza körülbelül 28 000 éves, ami jóval kívül esik ezen az idősíkon.
A fejlett radiokarbonos kormeghatározás most először adott pontos kormeghatározást a „Lapedo-gyermek” számára, amely az egyik legérdekesebb őskori emberi csontváz, amelyet valaha is feltártak – és ennek az értékelésnek mélyreható következményei lehetnek.
Éltek-e még a neandervölgyiek, és kereszteződtek-e emberi rokonaikkal még i. e. 26 000 évvel ezelőtt? A válasz erre a kérdésre egyelőre nem világos, de nem is olyan erőltetett, mint amilyennek hangzik, tekintve, hogy ez a gyermek milyen szokatlan tulajdonságokkal rendelkezett.
A Lapedo-gyermek feltárása
A Lapedo-gyermek csontvázát először 1998-ban tárták fel a portugáliai Lapedo völgyben található Lagar Velho sziklabarlangban. A maradványokat, amelyek egy négy-öt év körüli kisgyermekhez tartoztak, egy olyan temetkezési helyen találták meg, amely rituális temetkezési gyakorlatra utalt.
Közelebbről megvizsgálva a gyermek testi jegyei a neandervölgyi és a modern ember jellemzőinek keverékét mutatták. Például a gyermek alsó végtagjai sokkal rövidebbek voltak, mint egy modern emberé, és így a neandervölgyiekre hasonlítottak, míg a koponya klasszikus emberi formát és méreteket hordozott, különösen a fogak és a belső fülek. Ugyanakkor a gödrös nyakszirti régió ismét neandervölgyi DNS jelenlétét mutatta ki.
Eleinte sok tudós elvetette a neandervölgyiek és a korai emberek közötti kereszteződés gondolatát. Ez még a neandervölgyi genom szekvenálása előtt történt, és a hibridizáció ellentmondásosnak tűnt. A genetikai vizsgálatok azonban azóta megerősítették, hogy az emberek és a neandervölgyiek valóban többször is kereszteződtek, és a neandervölgyi DNS nyomai még mindig megtalálhatók az Afrikán kívüli modern emberi populációkban.
A Lapedo gyermek forradalmi radiokarbonos datálása
A Lapedo Child maradványainak datálása évekig kihívást jelentett. A hagyományos radiokarbonos kormeghatározási módszerekkel végzett korábbi kísérletek változó eredményeket hoztak, amelyek 20 000 és 26 000 év között mozogtak.
Egy új megközelítéssel, az úgynevezett vegyület-specifikus radiokarbon-analízis (CSRA) segítségével most pontosabb életkort sikerült meghatározni: 27 780 és 28 850 évvel ezelőtt között. Amint azt az új tanulmányban részt vevő nemzetközi kutatócsoport a Science Advances című szaklapban kifejtette, ez a technika a csontok kollagénjéből izolálja az aminosavakat, így minimálisra csökkentve a modern anyagokból származó szennyeződés kockázatát, ami különösen a rosszul megőrződött fosszíliák esetében torzíthatja az eredményeket.
A gyermek csontvázának datálása mellett a csapat más, a temetkezési hely közelében talált anyagokat is megvizsgált, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy rituálékat hajtottak-e végre.
A gyermek maradványai mellett olyan tárgyakat találtak, mint nyúlcsontok, gímszarvascsontok és faszén. Míg a nyúlcsontok egyidősnek tűntek a gyermekkel, a gímszarvascsontok és a faszén régebbiek voltak, ami arra utal, hogy nem szándékosan helyezték el őket a temetés részeként. A kutatók szerint a nyúlcsontok a sír lezárása előtt elhelyezett szimbolikus áldozat részei lehettek, mivel hasonlítanak a temetési lepelben talált vörös okker pigmenthez.
A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása, hogy a temetkezési helyet a gyermek eltemetése után elhagyták. Feltételezések szerint a gyermek halála miatt a területet tabunak tekinthették, és a helyet ezután több mint 2000 évig háborítatlanul hagyták. Ez új megvilágításba helyezheti mind a neandervölgyiek, mind a korai emberek temetkezési szokásait és társadalmi gyakorlatát, akik valószínűleg szimbolikus vagy spirituális jelentőséget tulajdonítottak az ilyen helyeknek olyan jelentős események után, mint a halál.
A neandervölgyiek kihalásának új perspektívája
A Lapedo Child maradványainak datálása meggyőző bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a neandervölgyiek sokkal tovább élhettek, mint korábban gondolták. A genetikai bizonyítékok arra utalnak, hogy a keveredés legalább 49 000 évvel ezelőtt kezdődött, és körülbelül 7000 évig tartott, ami után a neandervölgyiek kihalása viszonylag gyorsan bekövetkezett. Ha azonban a Lapedo Child, egy hibrid egyed, körülbelül 28 000 évvel ezelőtt élt, akkor felmerül a kérdés, hogy a genetikai csere hosszabb ideig tartott-e, mint korábban gondolták, vagy a hibrid tulajdonságok a későbbi generációkban jelentek meg, időről időre véletlenszerűen felbukkanva az emberi génállományból.
Azok, akik a neandervölgyiek sokkal korábbi kihalása mellett kötelezték el magukat, természetesen az utóbbi elképzelést pártolják. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy egy egyértelműen és határozottan hibrid vonásokkal rendelkező gyermek ezeket a viszonylag nemrég élt emberi és neandervölgyi ősöktől vette volna át.
Ez az úttörő tanulmány nemcsak a Lapedo-gyermek pontosabb datálását teszi lehetővé, hanem új utakat nyit a jövőbeli paleontológiai kutatások előtt is. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy az általuk alkalmazott radiokarbonos kormeghatározási módszer értékesnek bizonyulhat más jelentős paleolitikus emberi maradványok kormeghatározásánál, további betekintést nyújtva a neandervölgyiek és a korai emberek közötti összetett kapcsolatba – amely könnyen lehet, hogy több ezer évvel tovább tartott, mint korábban gondolták, kétségbe vonva a neandervölgyiek eltűnésének hagyományos történetét.
