Mármint rémtörténet mindaz, ami velünk a háború árnyékában történik. Immáron három éve. Mégsem ez az igazi rémtörténet. Hanem az, hogy el kell tűrnünk, s minden nap hallgatnunk, olvasnunk kell azt, miszerint Európa országainak nagyobb hányada háborúpárti. És még mindig nem ez az igazi rémtörténet számomra, bár kíváncsi lennék a fenekedők háború mellett szóló érveire, melyekről igazat sosem hallunk, hanem az, hogy lám, demagóg hablatyolással, s folyton a demokráciára hivatkozva is lehet háborúba sodorni egy kontinenst, s ebből következően akár az egész glóbuszt. S ami aztán még nagyobb rémtörténet, az az, hogy egy olyan harcba óhajtanak belesodorni országokat, melyek lakosságát sosem kérdezték meg arról, akar-e háborút? Mert hogy bizony nem a lakosság háborúpárti, hanem a cseppet sem tisztelt vezetői. Akiknek eszük ágában sincs előállni elfogadható magyarázattal, hogy mi közük is lenne nekik egy orosz-európai háborúhoz? Kiket küldenének harcba? A lakosságot hová „tennék” a bombák elől, s főképp ők maguk, a háborúpártiak hová bújnának? Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Indulatosan, haraggal kérdezhetjük, miért nincs válasz? Azt ugyan minden nap olvashatjuk az újságokban, hogy „háborús vágyak”, mi több, fegyverkezési verseny fűti az európai vezetők nagy részét, de könyörgünk, mit jelent ez? Miért fűti? Hol erre a magyarázat? Hogy merik kiejteni a szájukon a demokrácia szót? S hogy meri hangoztatni a túlmozgásos francia elnök az atomfegyverek bevetésének lehetőségét? Mely „ötletet” aztán a mutogatós bácsi, a világpolitika szégyene, azaz az ukrán államfő meleg szeretettel üdvözölt.
Itt tartunk. S a békepártiak száma nem látszik gyarapodni. És nem hangzanak el a fentebbi kérdésekre sem a válaszok. Mint ahogy azt sem igyekeztek tisztességes módon megmagyarázni az embereknek, hogy miképpen, milyen jogon avatkozott bele Ukrajna belügyeibe a Majdan idején az Egyesült Államok korábbi vezetősége, szándékosan provokálva Oroszországot. Node vissza az Európai Unióba, melynek „fontos emberei” jelentik ez idő tájt a béke fő akadályát, mert nyíltan háborúpártiak. Van persze más baj is, éppen elég. S azok többsége is rémtörténet. Kis túlzással például immár mindennaposok Nyugat-Európa városaiban az úgynevezett migránsok által elkövetett öldöklések. Itt van az asztalomon egy négy évvel ezelőtti német cikk, melyben Von der Leyen, a politikusként tökéletesen tehetségtelen úrasszony „odanyilatkozott”, hogy „ismét be kell fogadnunk töméntelen mennyiségű migránst”. Tette ezt már akkor, amikor éppen az afganisztáni katonai kivonulás zajlott, melynek kapcsán amúgy is világkáoszt vizionált jónéhány szakértő, nem véletlenül tartva a migránsáradat fokozásától. Mindenesetre furcsa kijelentés volt ez, s felveti azt a kérdést, hogy vajon milyen tervet és kinek a tervét óhajtotta megvalósítani már akkoriban a hölgy, s valójában nyilatkozatában mit jelentett a „kell befogadnunk”. Kinek a parancsára? Mely országoknak, és hányat? Csak afgánt, vagy másokat is? Nos, pontosan azóta sem tudjuk – bár biztosan sokan tudják, de a mi orrunkra ezt sem kötik –, hogy honnan, melyik titkos társaságból érkeztek bizonyíthatóan a parancsok a migránsbefogadásokkal kapcsolatban. S főképp, milyen magyarázattal és milyen célból, s milyen határidővel? Tudom, hogy azóta sok minden változott már, de az EU és háttértámogatói nem nyugszanak, s ezt csak a vak nem látja. Na ez aztán az igazi rémtörténet! Mert az EU oda jutott, hogy csak a szűkebb elitnek szolgál, a többit meg kiszolgáltatottá próbálja tenni. Mit mondjunk, bizony sikerrel. S azt is tudja minden normálisan gondolkodó ember, hogy az Unió aligha tervez számunkra szebb jövőt, inkább az ellenkezőjét teszi, elég, ha csak a nemrégiben ránk erőltetni próbált „migránsközpontot Magyarországra” című tervet hozzuk fel példának. S hogy lesz-e „ébredés” ebből a helyzetből, ebből az állapotból, vagy marad az örök nehéz harc, azt nagyon nehéz megmondani. Rémtörténetből ritkán lesz tündérmese, azt hiszem ezt nem kell bizonygatni. Hinni persze nem tilos, például abban, hogy lehetséges ellenállni az új világrend megvalósításának, azaz egy nemzetek felett álló diktatúra létrejöttének. Mert abban ma már egyre kevesebben kételkednek, hogy az EU tökéletlensége és jelenlegi létformája, na az az igazi RÉMTÖRTÉNET. S hogy legyen valami vasárnaphoz méltó gondolat is a sok jogos háborgás mellett, nos meghívjuk Wass Albertet, akinek Erdélyi hitvalláscímű versét nem sokan ismerik. Íme: „Legyen meg a Te akaratod, Uram. / De alázatos szívvel megkérlek nagyon: / legyen már egyszer a Te akaratod jó / a magyarnak, áldás békesség, / szabadság, öröm! /S legyen már végre egyszer valóban / Tied az ország, s ne a gonoszaké, / Tied a hatalom, s ne a másokat sárba tipróké, / mert bizony, Uram mindaddig, / amíg ez meg nem történik, / nehéz lesz elhinnünk, / hogy Tied a dicsőség, örökön-örökké…”
A szerző újságíró
