Mire lesz képes Hamilton a Ferrarival?

A brit Lewis Hamilton 2013 óta volt a Mercedes sikeres pilótája, a német csapattal hat világbajnokságot nyert. Meglepő módon tavaly úgy határozott, hogy negyvenévesen csapatot vált, és a rivális Ferrarihoz szerződött. Csapattársa a 27 éves Charles Leclerc lett, aki tavaly 356 ponttal a harmadik helyen végzett, míg Hamiton 223-mal csak a hetedik lett.

„Charles nagyon profi és gyors, és ezzel teljesen tisztában vagyok – mondta klubtársáról Hamilton. – Sok évvel ezelőtt, 2019-ben mondtam neki Bahreinben, hogy fényes jövő előtt áll. Nem lesz könnyű legyőzni őt. De együtt fogunk dolgozni, és remélem lesz néhány nagyszerű versenyünk.”

Hamilton átigazolásának egyik oka az volt, hogy a Mercedes csak egyéves szerződést ajánlott a veterán pilótának, a másik, úgy gondolta, hogy a Ferrarival megnyerheti a nyolcadik világbajnokságát.

„Ez egy nagy múltú csapat, győztes mentalitással. A verseny kiélezett, szoros lesz. De van egy nagyszerű versenyzőtársam és egy varázslatos csapatunk. Ez a verseny a hitről is szó. Ebben a csapatban mindenki arról álmodik, hogy nyerjen a Ferrarival. Két bajnoki címet nyerő csapattal dolgoztam már, tudom, hogy mi kell a sikerhez. Például olyan szenvedély, amilyet itt tapasztalok. Mindenük megvan, ami a bajnokság megnyeréséhez szükséges. Csak a darabokat kell összerakni…” – nyilatkozta bizakodva Hamilton.

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj pénteken kezdődik Melbourne-ben. Magyarország és Ausztrália között tíz óra az időeltolódás, amely azt jelenti, hogy aki élőben akarja követni az eseményeket, az keveset fog aludni, mert pénteken az első szabadedzés magyar idő szerint 2 óra 30 perckor kezdődik, de a második is hat órakor. A szombati időmérő edzés is hat órakor rajtol, míg a vasárnapi verseny hajnali ötkor.

Elolvasom a cikket