Túl a harmadik részen, azt lehet elmondani róla, hogy egyre jobb a sorozat. A színészek egyre inkább belakják a szerepüket, kezdenek kibontakozni a karakterek, érezzük, hogy jár a levegő, időnként hatalmas energiák mozognak, és egyre beszédesebbek az arcok. Vagyis az operatőrök is egyre jobban ráhangolódtak a figurákra és a kedvező szögekre.
Nagyon jól sikerült például az a jelenet a harmadik részben, amelyben Hunyadit ( Kádár L. Gellért), aki két évre Milánóban felejtette magát, felelősségre vonja a sógora ( Szilágyi Mihó). A két erdélyi színész úgy tusakodik, mintha óriások esnének egymásnak, és közben hamisítatlan nyers, de nem ízléstelen férfi humorral fűszerezi meg a jelenetet Mátray László karaktere.
Ilyesmit nem nagyon láttunk még kosztümös sorozatban, talán a Sárkányok házában Damon karaktere mutatott valami hasonlóan érdeset, csak éppen cinizmussal vegyítve.
De kezdjük az elején. Hunyadit gyermekként ismerjük meg pont akkor, amikor a szüleit megölik a Hunyad várára támadó törökök, aztán már fiatal harcosként látjuk viszont Brankovic György (Rade Serbedzija) udvarában, és éppen a szerb király lányának, Marának (Törőcsik Franciska) csapja a szelet. De nem sokáig, mert Luxemburgi Zsigmond (Gállfi László) katonája lesz hamarosan.
Az események gyorsan peregnek, Marát pikk-pakk eladja az apja Murat (Murathan Muslu) szultánnak, egyúttal elárulja a magyarokat, akik Galambóc váránál nem várt török erősítéssel találják szembe magukat.
Ha valaki utána olvas, hamar rájön, hogy tényleg így történt minden, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Gyors szövetségek, még gyorsabb árulások, elmaradt és megtörtént esküvők, megcsalások, folytonosan gazdát cserélő várak és birtokok, és mindig jön a török, hol mint fenyegetés, hol mint borzalmas valóság. Olyan a kor egész történelme, mintha hihetetlen üzemmódra kapcsolt sorozatírók írták volna, pedig nem.
Egyszerűen csak átrendeződött a hatalmi helyzet Európában. Megjelent a török, mint fenyegetés az egész keresztény világra. Magyarországon pedig új réteg emelkedett a hatalomba: Zsigmond a kisnemesek közül választotta ki az új arisztokráciáját, akiket jól ki is tömött földekkel, viszont kopasztotta is őket rendesen, ha pénz kellett, és persze mehettek vég nélkül csatázni. A legmagasabbra közülük ez a filmben gyönyörű erdélyi vademberként ábrázolt Hunyadi János vitte, aki kormányzó, majd főkapitány lett végül, és az ország leggazdagabb embere.
Pedig ő mást nem nagyon akart, mint a törököt kiverni az országból, meg néhány szoknyát felhajtani. Újra és újra helytállni a túlerővel szemben, és követni a sorsát. Mindig jelen lenni, és mindig megtenni a következő lépést. Követni a sorsát, és nem agyalni fölöslegesen. Vagyis nagyjából olyan ő, a film olyannak ábrázolja, amilyeneknek a sikeres embereket ismerjük. Európa egyik legnyugtalanabb, legmozgalmasabb korszakán így kelt át, és így töltött el katonáskodással és politikával nagyjából harminc évet, miközben katonaként bejárta az akkor ismert világ jelentős részét.
A sorozat igyekszik mindenféle helyzetben megmutatni Hunyadit, látjuk csatában, udvarlás közben, kádból kikelni ádámkosztümben, barátok, politikusok, királyok körében, a családjával és magányosan, bár nem tudni miért, félmeztelenül farkast vadászóként is.
Kádár L. Gellért Hunyadija, nagyon ösztönös, nagyon szenvedélyes, nagyon izmos, szívdöglesztő figura, aki ugyanakkor csak egy katona, és úgy is beszél, úgy is gondolkodik, sose próbál több lenni, vagy más lenni. Folyton látszik az arcán, ha valamihez nincs kedve, vagy szerinte hülyeséget beszélnek a társai, de valahogy ebből sose lesz baja, és a harmadik részben már az operatőrök is képesek plasztikusan és következetesen ábrázolni a grimaszolását, és összehozni azzal, amiket mond.
Ha a forrásokat olvasgatjuk, vagy a Hunyadiról készült metszeteket nézegetjük, akárhogy igyekszünk, nem tudjuk elképzelni ezt az embert, csak azt tudjuk róla, hogy emberfeletti hős volt, és ebben meg is egyeznek a krónikák. De például Zsigmond király bizonytalanságát, többarcúságát, hol titkolózó, hol cinikusan szókimondó figuráját lehet érezni a szövegekből és a metszeteken ábrázolt alak arckifejezéséből, testtartásából is. Gállfi László pont azt a Luxemburgi Zsigmondot keltette életre, akit ismerni vélünk a források alapján. Pont így képzeljük el, hogy hol lesújtóan, hol szórakoztatóan borzasztó és kiszámíthatatlan figura, aki szintén páratlanul sokra vitte a késő középkori Európában, talán, mert más nem is akart soha, csak sokra vinni.
Brankovic Mara szerepében Törőcsik Franciska is nagyszerű. Bevállalós vetkőzős szerep, de közben epizódról epizódra érlelődik a háremhölggyé lett királylány drámája, és ő bírja szuflával.
Objektum doboz
Rujder Viviennek nagyon jól áll a kemény nő szerepköre, tud igazi támasz lenni, de akár kardot is szívesen fog, és azt is látjuk, amikor nem elég, hogy határozott és bátor, és amikor az sem elég, hogy hű feleség.
Cillei Ulrik (Fekete Ernő), a sorozat főgonosza fáradhatatlanul szövi a szálakat, tudatában annak, hogy a néző számára mindig felszabadító, és érdekes, ha a gonosz szereplő nyíltan feltárja előtte a szándékait.
A csatajelentek, öldöklések, elhurcolások, párviadalok, verekedések és beszólások mellett rengeteg az erotika a sorozatban. Ennek az a hátránya, hogy gyerekek nem nézhetik, előnye, hogy oldja vér, erőszak és a folytonos intrika élményét. Igyekeztek az alkotók olyan módon ábrázolni a testeket, ahogy mostanában és más filmekben nem szokás, de régebbi filmekben inkább. Sok nagyon szép női mellet, teljes aktokat lehet látni, szőrtelenítést éles kagylóval, és sok csupasz, illetve félmeztelen férfit is.
A dunai jelenetekben van néhány olyan beállítás, amely régi magyar történelmi filmekre emlékeztetheti a nézőt, Várkonyi Zoltán Jókai-adaptációi köszönnek vissza így, és ez is örömet okozhat a nézőnek, ha látta és szerette ezeket a filmeket.
Nem is csak azért fontos ez a sorozat, mert egy magyar történelmi hőst állít elénk, oly módon, hogy már várjuk a következő részeket, hanem azért is, mert a Hunyadival sok mindent elmondhatunk magunkról a világnak. Például, hogy 150 éven át mi óvtuk meg – nem teljesen egyedül, de sokszor magunkra hagyatva és elárultatva – Európát az oszmán birodalomtól.
A második rész végén pedig van egy jelenet, ahol Visconti, a milánói herceg azt mondja Hunyadinak, hogy ő azt hitte, az ilyen barbár kutyák, mint a magyarok bármit megesznek, a döghúst is. A barbár kutyázás olyasmi, ami annyira mélyen beivódott a Nyugat-Európaiakba, hogy például egy linzi nemzetközi vásáron egy magyar dobcsoport, akik hagyományos éneklő edényeken játszottak, hiába kaptak meghívást, nem léphettek fel a kétezres években, mert az osztrákok féltek tőlük. A „bármit megesznek” fordulat pedig a mai napig életre kel, amikor nyugaton vesszük meg azt a terméket, amit otthon a szupermarketben szoktunk. Nem baj, ha majd amikor a sorozatot más országokban megnézik, megtudják, hogy ezt is tudjuk.
Hunyadi – Rise of the Raven – 2024
Magyar történelmi sorozat – 52’ részenként
Rendezte: Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila, Lengyel Balázs
9/10
