Ezt állapították meg Holly Molinaro és Clive Wynne, az Arizonai Állami Egyetem kutatói, amikor két kísérletben vizsgálták, hogy milyen tényezők befolyásolhatják azt, hogy az emberek hogyan érzékelik a kutyák érzelmeit.
Az elsőben olyan videókat mutattak az emberi résztvevőknek, amelyeken egy kutya látható boldog helyzetekben (például amikor jutalomfalatot kap) és kevésbé boldog helyzetekben (például amikor megszidják, vagy amikor megjelenik a porszívónak nevezett félelmetes fenevad), vizuális háttérrel és anélkül is.
A második kísérletben a résztvevőknek olyan videókat mutattak, amelyeket úgy szerkesztettek, hogy a kutya és a helyzet nem illett össze. Például egy póráz megjelenésére reagáló kutyát (vagyis a sétáltatás idejét) úgy vágtak meg, hogy úgy tűnjön, mintha egy porszívóra reagálna.
Mindkét kísérletnél arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék, mennyire boldognak és izgatottnak gondolják a kutyákat, és írják le, mit gondolnak, mit éreznek a kutyák – és kiderült, hogy valójában egyáltalán nem figyelünk annyira a kutyus pajtásainkra. Valójában a résztvevők a videó egyéb képi anyagaira alapozták, hogy mit gondolnak a kutya érzelmeiről.
„Az emberek nem azt nézik, hogy mit csinál a kutya, hanem a kutyát körülvevő helyzetet nézik, és erre alapozzák érzelmi érzékelésüket” – mondta Molinaro egy nyilatkozatban.
„A tanulmányunkban, amikor az emberek láttak egy videót, amelyen egy kutya láthatóan egy porszívóra reagál, mindenki azt mondta, hogy a kutya rosszul érzi magát és izgatott. Amikor azonban láttak egy videót, amelyen a kutya pontosan ugyanazt csinálja, de ezúttal látszólag a pórázának meglátására reagált, mindenki azt jelentette, hogy a kutya boldognak és nyugodtnak érzi magát. Az emberek nem a kutya viselkedése alapján ítélték meg a kutya érzelmeit, hanem a helyzet alapján, amiben a kutya volt.”
Ez vonatkozik az emberek jelenlétére is a videókon; amikor egy embert láttak valami pozitív dolgot csinálni, a résztvevők boldogabbnak és izgatottabbnak értékelték a kutyákat, még akkor is, ha a kutyát eredetileg egy kevésbé vidám helyzetben rögzítették.
Szerencsére Molinaro jó tanácsokkal szolgál arra vonatkozóan, hogyan kezdhetjük el jobban megérteni kutyatársainkat – és már azzal is jó kezdetet tettünk, hogy ismerjük ezt a kutatást.
„Az első lépés csupán az, hogy tudatában legyünk annak, hogy nem vagyunk olyan jók a kutyák érzelmeinek olvasásában – mondta Molinaro. – Alázatosabban kell megértenünk a kutyáinkat. Ha egyszer abból az alapból indulunk ki, hogy megértjük az elfogultságainkat, akkor elkezdhetünk új megvilágításban tekinteni a társainkra.”
„Minden kutya személyisége, és így érzelmi megnyilvánulásai is egyediek – folytatta Molinaro. – Tényleg figyeljünk oda a saját kutyánk jelzéseire és viselkedésére.”
„Ha szán egy-két extra másodpercet arra, hogy a kutyája viselkedésére koncentráljon, és tudja, hogy le kell győznie azt az elfogultságot, hogy inkább a kutyát körülvevő helyzetet nézze, mintsem magát a kutyát, az sokat segíthet abban, hogy valóban megismerje a saját kutyája érzelmi állapotát, ami erősebb kötődést eredményezhet kettőjük között.”
