Az EU biztosítani kívánja a gyógyszerek elérhetőségét

MH/MTI
2025. március 11. kedd. 22:08

Az Európai Parlament plenáris ülésének keretében Várhelyi Olivér a kritikus fontosságú gyógyszerekről szóló törvényjavaslat bemutatásakor azt mondta, a jogszabály döntő lépést jelent az ellátásbiztonság megerősítése és annak biztosítása érdekében, hogy a betegek mindig hozzáférjenek a számukra szükséges gyógyszerekhez.

A jogszabály elfogadásának szükségességét a magyar uniós biztos a tagországokban hosszú idő óta jelentkező gyógyszerhiány problémája kezelésének fontosságával indokolta. Szavai szerint ilyen hiányokat gyártási problémák, az ellátási lánc sebezhetősége vagy az erőforrásokért folyó globális verseny okozhatja.

„Szabályozási keretet biztosítunk, hogy megelőzzük, illetve mérsékeljük a válságok idején és az egyéb időszakokban jelentkező gyógyszerhiányt” – fogalmazott.

A kritikus fontosságú gyógyszerekről szóló jogszabály részleteit ismertetve Várhelyi Olivér egyebek mellett elmondta: a szabályozás kiegészíti a gyógyszerekre vonatkozó már érvényes jogalkotási eszközöket, és célja, hogy növelje az ellátásbiztonságot, az elérhetőséget és megfizethetőséget, javítva ezzel az uniós egészségügyi helyzetet.

A jogszabály emellett előre láthatóbb piaci helyzetet kíván teremteni, támogatva a beruházásokat a gyógyszeriparban – emelte ki Várhelyi Olivér. Hozzátette: az uniós bizottság támogatni fogja azon cégek beruházásait, amelyek létrehoznak új gyártókapacitásokat, vagy növelik a meglévőket a kritikus fontosságú gyógyszerek esetében.

A jogszabállyal az Európai Bizottság növelni kívánja a vonatkozó ellátási lánc ellenálló képességét, megerősítve a meglévő együttműködéseket, miközben új nemzetközi partnerségeket kíván létrehozni azért, hogy diverzifikálja az ellátási láncot a kritikus fontosságú gyógyszerek esetében. Ebben az uniós bizottság számít az uniós tagjelölt országokra és más szomszédos országokra egyaránt – emelte ki.

A kritikus fontosságú gyógyszerekről szóló jogszabály biztosítja, hogy az uniós páciensek hozzáférjenek a gyógyszerekhez akkor, amikor arra szükségük van, és megfizethető áron – tette hozzá Várhelyi Olivér.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.