Még nem teljes Donald Trump sikere

Magyar Tibor
2025. március 11. kedd. 20:22
Frissítve: 2025. március 11. 20:27

Bár nyilván lesznek olyanok, akik egy színjátéknak fogják tartani azt, ami az elmúlt pár hétben Ukrajna és az Egyesült Államok között lejátszódott, de valójában nagyon úgy néz ki, hogy mind a két fél elment a közmondásos falig és onnan visszalépve keresték a megállapodás útját – mondta a Magyar Hírlapnak Somkuti Bálint. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette, ez a hosszú órákon át tartó tárgyalás, amelyet szaúd-arábiában folytattak, lényegében egy mind a két fél számára kellemetlen helyzet sikeres megoldásával zárult. A megállapodás, amely szerint 30 napos tűzszünet veheti kezdetét Ukrajnában, ezért cserébe Ukrajna minden feltételt elvállalt, ez egy olyan sikere Donald Trumpnak, amely még nem teljes, ugyanis az oroszokat is rá kéne tudnia venni valamivel arra, hogy ebben a megállapodásban részt vegyenek, amely figyelembe véve a fronton aratott sikereiket, illetve a tegnapi ukrán dróntámadást Moszkva ellen, amely halálos áldozatokkal is járt, nem lesz egy egyszerű feladat.

Megjegyezte, figyelembe véve, hogy az ukrán csapatokat a hírek szerint két-három hét kiképzés után küldik ki a frontra, ez a 30 nap egy nagyon hosszú időnek tűnik. Az orosz erők jelenleg folytatják a korábban megkezdett előre nyomulásokat és a mai, tegnapi nap híre, hogy az ukrán csapatokat bekerítették Kurszknál, és Szudzsa városában folynak már a harcok. Ennek fényében nehezen elképzelhető, hogy milyen indoka és milyen oka lenne az orosz félnek elfogadni a felkínált tűszünetet, ha csak Trump elnöknek nincs valamilyen olyan aduász a zsebében, amelyet eddig még nem mutatott meg – fogalamzott.

Elolvasom a cikket