
Győri Enikő fideszes EP-képviselő, a Patrióták Európáért képviselőcsoport gazdasági felelőse beszédében leszögezte: „A baloldali ideológiák és az átgondolatlan zöldítés jegyében Brüsszel az elmúlt ciklusban körülbelül 850 új kötelezettséget és 5000 oldalnyi jogszabályt varrt az európai vállalkozások nyakába, amelyhez egyébként ez a Ház a Néppárttól a kommunistákig büszkén asszisztált. Önök ezzel ártottak Európának, Önök Európa-ellenesek. Az pedig az álszentség csúcsa, hogy ugyanezek a frakciók most egyszerűsítési mámorban úsznak.”
„A javaslat túl későn jött és kevés. Nem elég az elmúlt öt év balfogásait kozmetikázni. Azt kellett volna megnézni, hogy mi akadályozza a cégeket abban, hogy könnyen forráshoz jussanak, fejlesszenek és a termelésre koncentrálhassanak a végeláthatatlan adminisztráció helyett. Mi, a jobboldalon az üzleti érdekképviseletekkel közösen, már régen szóltunk, hogy rossz az irány, s baj lesz a versenyképességgel” – írta Győri Enikő.
A képviselő hangsúlyozta: „A vállalatok úgy jutnának több forráshoz, ha Önök politikai okokból nem tartanák vissza egyes országoktól, így például az én hazámtól is az uniós pénzeket. Az unióban nem nevelni kellene egymást, hanem közösen dolgozni a gazdasági fellendülésért. Az európai vállalkozások valódi üzletbarát-fordulatot érdemelnek, igazi bürokratikus tehercsökkentéssel. Mi, patrióták ezért dolgozunk.”