A világnak ez a képe természetesen nem téves – de nem is teljesen helyes. Az a helyzet, hogy az északi sarkot a térkép tetejére helyezni teljesen önkényes választás – és nem is feltétlenül a legkézenfekvőbb. Akkor miért tesszük ezt egyáltalán?
Mielőtt észak volt fent
Manapság talán természetesnek tűnik, hogy északra esik a legelső hely, de ez nem volt mindig így. Sőt, úgy tűnik, az emberiség első ösztöne éppen az ellenkezője volt: a torinói papiruszon – amely nagyjából a legrégebbi fennmaradt topográfiai térkép, különösen, ha nem vesszük figyelembe az azt megelőző „térképek” többségét alkotó durvább és absztraktabb vázlatokat – dél van felül, észak pedig lefelé mutat.
Ennek van értelme, ha az ember ókori egyiptomi. Délről ered a Nílus – északra, a Földközi-tenger felé folyik -, és mivel az ókori egyiptomiak számára semmi sem volt fontosabb az életük és a megélhetésük szempontjából, mint a folyójuk, természetesen ez a folyó került a legfelső helyre.
Más kultúrákban a világ ismét 90 fokban elfordult – de nagyon ritkán fordult meg az, amit ma normálisnak tartunk. „Északot ritkán tették a csúcsra, azon egyszerű tény miatt, hogy északról jön a sötétség” – mondta Jerry Brotton, a londoni Queen Mary University térképtörténésze, az A History of the World in Twelve Maps című könyv szerzője , 2016-ban a BBC-nek. „Nyugatot azért sem valószínű, hogy a csúcsra helyezzük, mert nyugat az a hely, ahol a nap eltűnik”.
Így maradt a Dél, amit az egyiptomiak választottak – vagy a Kelet, ahonnan a Nap jön. Azokban a kultúrákban, amelyek nem függtek ennyire az életet adó Nílustól, ez valószínűleg a Keletet tette a legfontosabb iránynak, és ezért a „fent” bármely fizikai vagy észlelési térképen.
„Nyomokat kapunk arra, hogy Kelet volt felül, még akkor is, ha nem maradt fenn olyan térkép, amely ezt bizonyította volna” – magyarázta Jay Foreman és Mark Cooper-Jones Map Men című sorozatának egyik videójában. „Indiában a szanszkrit ‘dakshina ‘ szó egyszerre jelenti a ‘dél’ és a ‘jobbra’ szót is – és ha a dél jobbra volt, akkor a keletnek a csúcson kellett lennie.”
Ugyanez igaz az olyan kelta nyelvekre is, mint a walesi, a cornish, és az ír; sőt, bizonyos értelemben még az angolra is igaz – maga a tény, hogy tájékozódunk, arra utal, hogy Keletet találjuk, mert a múltban ez volt az elsődleges irány. A középkori európai térképek nemcsak a Keletet helyezték a tetejére, hanem gyakran Jeruzsálemet is a középpontba helyezték, így az általános megjelenésük nagyon különbözött attól, amit ma megszoktunk.
Míg azonban a középkori keresztények kelet felé néztek, az iszlám tudósok visszatértek ahhoz, hogy a déli irányt helyezzék a térképek tetejére – és tulajdonképpen nagyon hasonló okból: azért, hogy az ő térképeiken a legszentebb városuk legyen a tetején. A muszlimok számára ez a város nem Jeruzsálem, hanem Mekka volt – és mivel a legtöbb korai muszlim kultúra Mekkától északra feküdt, ez azt jelentette, hogy a délnek felfelé kellett mutatnia.
Alapvetően – nagyon kevés kivételtől eltekintve, mint például az ókori Kína vagy Babilon – az északi szinte soha nem volt „fent” az ókori vagy akár a középkori világban. Még Kolumbusz is a miénktől egy negyed fordulatnyira lévő mentális képpel dolgozott, amikor az Atlanti-óceánt átszelte: „Amikor [ő] leírja a világot, akkor az aszerint történik, hogy kelet van felül” – mondta Brotton a BBC-nek. „Kolumbusz azt mondja, hogy a paradicsom felé tart, tehát a gondolkodásmódja egy középkori mappa mundiból származik”.
Miért lett észak felfelé?
Egy bizonyos ponton, úgy tűnik, a világ összefogott, és egyetértett abban, hogy Északnak fent kell lennie – de mikor és miért következett be ez a nagy változás?
Nos, nem vagyunk benne teljesen biztosak. Az egyik népszerű elképzelés szerint ez az európai felfedezések korában történt, amikor az északi csillag szerinti navigáció fontos készséggé vált. Egyes szakértők szerint azonban ez a kronológia nem teljesen igaz: a Sarkcsillag helyzete és hasznossága már legalább az i. e. első században ismert volt, míg a keletre orientált térképek még a 16. században is készültek, mintegy 100-150 évvel Kolumbusz és Magellán után.
Guillaume Brouscon világtérképe, a Dieppe-térkép egyik példája, 1543-ból. Figyeljük meg, hogy Kelet van felül (Dél-Amerika nagy része is hiányzik, de ezt most hagyjuk figyelmen kívül).
Talán tehát egy másik navigációs segédeszköz volt a hibás: az iránytű, amely a Föld természetes mágneses mezejét használja fel az északi irány kijelzéséhez. De ez megint csak nem állja meg a helyét: az iránytű a 10. századból származik navigációs célokra, és jóval korábban misztikus célokra – jóval azelőtt, hogy a világ megállapodott volna az északi irányban, mint a térképen függőleges irányban. És egyébként sincs különösebb oka annak, hogy az iránytű használata miatt az északi irányt a csúcson lévő iránynak kellett volna elfogadni – elvégre a műszerek dél felé is mutatnak, és a történelem során többször előfordult, hogy ez az irány volt az első, mint az ellenkezője. Kínában, az iránytű használatának legrégebbi múltjával rendelkező országban még ezt a vitát is láthatjuk: a navigációs segédeszközöket 指南针-nak hívják, ami lefordítva annyit jelent, hogy „délre mutató tű”.
Végül talán a puszta szerencsének köszönheti Észak a helyét a csúcson. Mercator 1569-es világtérképe volt az a térkép, amely mindent megváltoztatott; számtalan szempontból forradalmasította a térképészetet, mivel ez volt az első olyan térkép, amely figyelembe vette a Föld görbületét, és egyenes vonalként ábrázolta a rumbavonalakat – azaz az állandó irányt mutató vitorlákat -.
Mercator úgy tájolta a térképét, hogy az északi irány legyen a térkép tetején, de hogy pontosan miért döntött így, rejtély. Az biztos, hogy a sarkokat nem tartotta túl fontosnak: „Mercator a sarkokat a végtelenbe vetítette. A leírásában azt mondja, hogy ez nem számít, mert nem érdekel minket rettenetesen, hogy oda hajózzunk” – mondta Brotton a BBC-nek. „Észak van a csúcson, de senkit sem érdekel észak, mert nem megyünk oda”.
Mégis, döntése nyilvánvalóan megfogott, és az északi irányt mostantól a térkép tetejére kell tenni. De vajon az idő előrehaladtával ez még mindig így van?
Észak még mindig fent van?
Ma már szinte bárkitől megkérdezhetjük, hogy melyik irány mutat „felfelé” a térképen, és azt a választ kapjuk, hogy „Észak”. De itt a kérdés: egy olyan korban, amikor a felfedezett „új világok” inkább szó szerint, mint átvitt értelemben léteznek, és a „térképek” olyan dolgok, amelyeket a telefon vagy az autó egy több mint 20 000 kilométerre lévő műholddal folytatott elektronikus beszélgetés után állít elő – vajon ez még mindig így van-e?
Az űrben végül is nincs „fent” vagy „lent” – és mégis, a mi előítéleteink arról, hogy melyik irányba hova vezet, olyan erősek, hogy 1972-ben, amikor a NASA űrhajósai elkészítették a ma már ikonikus „Kék Márvány” fotót, amely a Földet ábrázolta az Antarktisz tetején, az ügynökség úgy döntött, hogy a közzététel előtt fejjel lefelé fordítja a képet, hogy elkerülje az emberek összezavarodását.
És a térképekkel való talán leggyakoribb interakciónkban – a telefonunkon vagy az autónkban lévő GPS-rendszerek használata során – az északi irány aligha fontos. Ezekben a rendszerekben az elrendezés dinamikus, a haladási irányunkhoz igazodik.
Végső soron tehát talán az „észak a tetején” kevésbé szabály, mint inkább csak egy apróság. Sokáig bizonyára népszerű volt – de a technológiai fejlődés évszázadai után úgy tűnik, hogy pontosan ott tartunk, ahol az ókorban kezdtük: középen vagyunk, és a célunk a csúcson van.
