Több állatkert is bezárta az állatsimogatót

Múlt hét pénteken ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a Nébih laboratóriuma egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen. Az országos főállatorvos, Dr. Pásztor Szabolcs azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a betegség elterjedésének megakadályozása érdekében. Elrendelte a gazdaság lezárását, valamint a járványügyi nyomozás megindítását – közölte a Nébih.

A szigorú hatósági intézkedéseket követően bezárták az összes Győr-Moson-Sopron vármegyei telepet, ahol páros ujjú patást tartanak, ahogy a győri állatkertet is.

Ezután az ország minden nagy állatkertje úgy döntött, hogy ugyan nem az egész állatkertet, de a simogatóikat, vagyis ahol közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az emberek az állatokkal, szintén bezárják.

A Fővárosi Állat- és Növénykert a tegnapi nap folyamán jelentette döntését.

Dr. Sós Endre az állatkert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy saját hatáskörben döntöttek az állatsimogató bezárása mellett, elővigyázatosságból.

1,1 millió ember látogat el hozzánk egy évben. Ezt a vírust ragályfogó tárgyakkal, úgymint a ruháinkkal el tudjuk vinni egyik helyről a másikra. Az állatsimogatóban pedig pont olyan állatokkal érintkezhetnek a látogatók, amik fogékonyak erre a vírusra

– nyilatkozta az Origonak a szakember.

Hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykertben nem tapasztaltak semmiféle megbetegedést, illetve nem is kötelezték őket semmiféle szankcióra, hiszen ők már kellőképpen távol vannak a gócponttól, ugyanakkor ezt tartotta felelős döntésnek.

A Nyíregyházi Állatpark szintén reagált a járványhelyzetre. Gajdos László, az állatpark igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy

az állatsimogatót a fővárosihoz hasonlóan ők is bezárták

és március 17-ig, a karantén végéig még biztosan zárva is marad. Továbbá minden látogató, de még a járművek is csak egy fertőtlenítő szőnyegen való áthaladást követően léphetnek be az állatpark területére.

Kerestük a szegedi állatkertet is, az ő válaszukra még várunk.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.