2025. március 12. szerda. 6:8
Nem tudom, elgondolkodtak-e már azon, hogy újkori politikánkban immáron elég régóta eluralkodott az aláírósdi divatja. Vajon miért? Ha valami nem tetszik az embereknek – ez amúgy leginkább az úgynevezett jobboldali kormányok ellen szokott megtörténni –, akkor az újbátrak rögtön előkapják a golyóstollaikat és aláírnak. Nyilvánvalóan roppant büszkék tiltakozásukra, amely amúgy nemigen szokott eredményt hozni, továbbá kockázata sincsen, de sebaj, lényeg az, hogy el lehet hősködni vele: „én aláírtam”. Hogy miért, azaz, hogy mivel magyarázza az illető az aláírásával szentesített kifogását egy-egy intézkedés, rendelet, politikai határozat stb. ellen, azt neki sosem kell megmagyaráznia. Így aztán semmi veszélyt nem jelent az aláírósdi nevű játék, azt amúgy sem pénzre játszák.
Ez idő tájt éppen azzal leptek meg bennünket az újbátrak, méghozzá tudósok, akadémikusok, hogy egy nyilatkozatban azt közölték: „Kiállunk Ukrajna népe, hadserege és elnöke mellett, s együttesen ítéljük el a magyar kormányt, mivel az feltétel nélküli tűzszünetet kíván elfogadtatni a megtámadott országgal.” Tehát magyarán ez azt jelenti, hogy elítélik kormányunkat, mert az tűzszünetet óhajt, s a béke pártjára állt. Tegyük hozzá, nem most, a napokban, hanem már régen. Az aláírók egyetértenek azokkal az országokkal is, melyek tovább kívánják támogatni Ukrajna küzdelmét. Tehát a fenti nyilatkozat egyértelműen háborúpárti, s végre van miért elítélni ezen tudósoknak a magyar kormányt, hiszen az békepárti, s nem óhajtja a vérengzés folytatását. Nem tudom, ezen nyilatkozat aláírói észrevették-e már, hogy a magyar kormány nem óhajt katonákat küldeni Ukrajnába, nem támogatja pénzzel a háborút, ellenben rengeteg háború elől menekülőnek nyújt átmeneti otthont, iskolát. Nem tudom azt sem, hogy az aláírók fogadtak-e be otthonukba ukrán menekülteket, akiktől legalább némiképpen hiteles értesüléseik lehetnének a háborút illetően, mert az én társaságom tagjai közül bizony többen is megtették ezt. Arról sincsenek ismereteim, hogy az aláírók tudják-e, micsoda végtelenül aljas és elfogadhatatlan módszerekkel próbálták és próbálják harcba hívni, pontosabban hurcolni az utolsó szálig a fiatal és az öreg ukránokat. Mint ahogy azt sem tudom, miért nem küldik harcba saját férjüket, fiúgyermeküket ebbe a háborúba, ami nyilvánvaló, hogy nem a mi háborúnk. Aláírással bizony nem lehet háborút nyerni, háborút nyerni ez esetben csak békével lehet. S az sem ördögtől való kívánalom, hogy egy békekötés bizony jobb, ha tűzszünetben születik meg. Nos, ennek a békének a megszületése, kikövetelése lenne az aláírók részéről az egyetlen reális és tisztességes kívánalom. Bár jegyezzük meg, hogy részünkről akkor is csak kívánalom lenne, mert hogy abba, ami nem a mi háborúnk, nem éppen észszerű és kívánatos beleszólni. Már csak azért sem, mert ezek a kívánalmak többnyire azt bizonyítják, hogy az aláírók zöme nincs igazán tisztában a történelem orosz és ukrán tényeivel. Vagy ha igen, akkor álljon elő vele, ugyanis szívesen hallanánk, olvasnánk azokról a bizonyítható történelmi tényekről, melyek a két nép viszonyáról tájékoztatnának bennünket – hitelesen. Mert az hiányzik leginkább, nem az aláírások.
A szerző újságíró
