Kiberbiztonsági tanszék alakult a pécsi egyetemen

MH/ MTI
2025. március 12. szerda. 11:51

A PTE közleményében emlékeztettek arra, hogy az egyetem műszaki karán évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a kiberbiztonsággal kapcsolatos ismeretek oktatására, amelynek eredményeként számos nemzetközi versenyen értek el kiváló helyezést a hallgatók.

A PTE MIK Hálózati és Kiberbiztonsági Tanszéken oktatott tantárgyak a számítógép-hálózatokhoz, a telekommunikációs hálózatokhoz és az informatikai biztonsághoz, a kiberbiztonsághoz kapcsolódnak, és a tanszék részeként kialakítanak egy új labort is, ahol a műhelymunka mellett új feladatok elvégzésére és kutatások indítására is mód nyílik.

A kar a jövőben kiberbiztonsági szakmérnöki képzés elindítását is tervezi, illetve felmenő rendszerben akár a kiberbiztonsági mesterképzésre is megvan a potenciál – jelezték a közleményben.

A mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság már most és várhatóan az elkövetkezendő években is a legkeresettebb területek közé tartoznak majd, hiszen hihetetlen mennyiségű adatot, információt tárolunk és kezel az emberiség informatikai rendszerekben, amelyek ugyanúgy védelemre szorulnak, mint a fizikai világban meglévő értéktárgyaink.

Az elmúlt években világszerte számos kibertámadás bénította meg a közlekedést vagy a bankrendszerek működését, de egy-egy weblap feltörése is millió dolláros károkat okozhatott tulajdonosának. A jövő – de már a jelen – egyik legkeresettebb informatikai szakemberei a kiberbiztonsággal foglalkozó mérnökök lesznek, akik fő feladata a számítógéprendszerek és –hálózatok ellen irányuló kibertámadások megelőzése és a védekezés lesz – indokolták a tanszék létrehozását a kommünikében.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.