LMA
2025. március 12. szerda. 16:43
Frissítve: 2025. március 12. 16:44
Az olasz haderő nagyjából háromszázezer embert tart aktív állományban, a britek és a spanyolok durván kétszázezret, a gallok több mint háromszázezret – míg a németek száznyolcvan a lengyelek pedig száznegyvenezer embert öltöztettek be bakának.
Ez önmagában eléggé impozáns összlétszámot tesz ki, amihez még, ugye, hozzá kell adni a sok apró ország fegyveres erejét.
A sorban szereplő gigászok tagjai, azaz az azokat alkotó egyének (elvileg) jól képzettek és motiváltak – csak az a kérdés, hogy ez mennyire tükrözi a valóságot? Akiket ugyanis a közönség lát a televízióban és a hírekben, javarészt a speciális egységek tagjai, akik eleve arra rendezkedtek be, hogy a lehetetlennek tűnő helyzetekben is föltalálják magukat. S ezért cserében tökéletesen alkalmasak „kirakati látványelemnek” olyankor is, ha mögöttük például rothad az egész rendszer.
Emellett az is az összképhez tartozik, hogy például a NATO EU-ban levő tagjai az elmúlt harminc évben alapvetően az irreguláris formációkkal szemben próbáltak érdemeket szerezni. Azaz a gerillaellenes háborúkra rendezkedtek be – Afganisztán, az Iszlám Állam és annak leágazásai hozhatóak föl példának. Ahol sokkal több volt a járőrharc, a vegyifegyverek és út menti bombák utáni rohangálás, Kalasnyikovos futóbolondok XXI. századi technikával történő kergetése és legyilkolászása, mint a szemtől szembeni tankcsata vagy kőkemény tüzérségi párbaj.
Mindennek fényében pedig – fogalmazzunk így – óvatosan kijelenthető, az érintettek nincsenek teljesen fölszerelve és felkészítve egy modern, államok közti konfliktus megvívására.
S ez a körülöttünk hullámzó, ismert és kevéssé tudott kihívásokkal teli geopolitikai események tükrében – minimum kifejezéssel élve is – „komoly” problémának ígérkezik. Az pedig csak amolyan keserű hab a tortán, hogy a NATO, s közte a misszióban aktívan részes többi EU-s szereplő számára Afganisztán bármi lehet, csak nem győzelem, s az – elvileg megsemmisített – iszlám terrorszervezetek is olyanformán szaporodnak a Közel-Keleten és Afrikában, mint a mesebeli sárkány, amelynek bármelyik levágott feje helyett mindjárt kettő nő.
Azaz hiába volt a nagy véráldozat, egy irreguláris, a televízióban legfeljebb Allah Akbart skandáló masszaként elénk tárt „hordát” sem voltak képes legyűrni.
Visszakanyarodva a létszámadatokra: az talán nagy biztonsággal kijelenthető, hogy egy bizonyos határig saját magát mindegyik NATO-tagállam megvédené az adott, rendszerben tartott hadilétszámmal – ám hogy honnét lenne utánpótlásuk, az már más „tészta”.
Ukrajna példája riasztó lehet bármelyik EU-s politikusnak: több mint egymillió hadköteles dekkol külföldön, s az otthonmaradottak is inkább választják a börtönt, mint a borítékolható kínos halált a mocskos lövészárkokban. S a külső „kibúvók” mutatója annak ellenére is megállathatatlanul hízik, hogy a határon igen éberen vigyáznak Kijev katonaruhába öltöztetett lelketlen embervadászai.
Vajon a frontvonalon is lenne efféle eszement szolgáltatás?
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Swen Pfortner
A belső, azaz odahaza rejtőzködő szökevények pedig a saját statisztikáik szerint is elérik a több tízezres nagyságrendet – ami a valóság nyelvére lefordítva annyit tesz, hogy simán lehet akár százötven-kétszázezer ilyen férfi Ukrajnában.
Zárásként – bár a sort még hosszan lehetne folytatni – mindenképpen ide kívánkozik egy kínzó fölvetés: vajon mennyi, amúgy jól fizetett, családos és békés helyőrségi életet morzsoló, a katonáskodást javarészt munkahelyként fölfogó európai egyenruhás polgár lenne kész föláldozni az életét egy korrupt és veszőfélben lévő rendszer oltárán?
Súlyos összegben lefogadható, hogy még a valóban magasan képzett különleges erők tagjai sem szívesen indulnának az orosz hómezőkre dideregni, esetleg megfagyni – a maradékról pedig esélyesen jobb nem is beszélni. Hiszen a gendersemleges európai ifjúság vajon hány másodpercig bírná nagy jelű WiFi, mindennapi romkocsma és a „liberális gondolatszabadság” híján a harctéri megterhelést, a kőkemény katonás fegyelmet…?
