
A demencia egy olyan neurológiai állapot, amelyet az agy működésének romlása okoz, jellemző tünetei a memóriazavar, valamint a gondolkodási és viselkedési nehézségek. Korai diagnózisa azért is fontos, mert az időben elkezdett kezelések lassítják a leépülést, ezáltal javítják az életminőséget – írja a Mindmegette.hu.
A demencia korai felismerését segítheti, ha tisztában vagyunk a kevésbé ismert tüneteivel. Az egyik ilyen figyelmeztető jel lehet például, hogy hogyan érezzük magunkat, amikor reggel felébredünk.
Egy tanulmány a demencia és a reggeli nyugtalanság közötti összefüggést elemezte. A kutatás során három idősotthon adatait vették alapul: 110, legalább hatvan év feletti beteg viselkedését vizsgálták meg, akiknél előzetesen demenciát vagy nyugtalanságot diagnosztizáltak. A betegeket három csoportba osztották az alapján, hogy mikor voltak a legnyugtalanabbak: reggel, este, vagy egyáltalán nem tapasztaltak ilyet. Az eredmények azt mutatták, hogy a demens betegeknél a nyugtalanság gyakrabban jelentkezett a reggeli időszakban, amely kapcsolatot mutat a reggeli izgatottság és a demencia között.
A szakemberek szerint tehát a reggeli nyugtalanság lehet a demencia egyik korai jele. Emellett a Mayo Clinic munkatársai azt is kiemelték, hogy az alvás-ébrenlét ciklus zavarai is utalhatnak demenciára. A betegek nagy része például túlzott álmosságot tapasztal napközben, éjjel kevésbé tudnak aludni, ennek ellenére reggel korán ébrednek.