Folytatódik a köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés

MH/MTI
2025. március 13. csütörtök. 12:54

Közleményük szerint a 2025-ös összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés csütörtökön a Kálvin téren és környékén kezdődött a fővárosi tulajdonú közszolgáltatók, a rendőrség és a civil szervezetek munkatársainak részvételével annak érdekében, hogy tisztábbá, biztonságosabbá tegyék Budapestet.

Az akció során teljesen megtisztult a közlekedési csomópont, és fokozott rendőri jelenlétet is volt a helyszínen. Továbbá közterület-felügyelők is többször ellenőrizték az érintett területet, valamint a Menhely Alapítvány és az illetékes utcai szolgálat munkatársai szükség esetén segítséget nyújtottak a rászorulóknak – írták.

A BKK közölte, a következő akció március 27-én lesz a Népligetnél.

A kezdeményezés része idén egy-egy háromnapos komplex járatellenőrzési akció is, amely során a rendőrök, a jegyellenőrök, a BKK-rendészek, a vagyonőrök, a minőségellenőrök és a BKV munkatársai fokozott jelenlétet biztosítanak a járatokon, miközben ellenőrzik a megállókat, állomásokat és azok környezetét is. Az akció célja a jegyellenőrzés mellett az, hogy az utazási feltételeknek nem megfelelő, a magatartási szabályokat megszegő személyeket kizárják az utazásból, továbbá minőségbiztosítási szempontból is ellenőrizzék a járműveket – írta a társaság. Emlékeztettek: ilyen kiemelt háromnapos komplex ellenőrzés legutóbb 2024 végén volt a 28-as és a 28A villamos teljes szakaszán.

A Kálvin téri akció keretében a FÖRI Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat (BKK-rendészet), a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a BKV és a BKK munkatársai csütörtöktől szombatig a 3-as és 4-es metrón, a 9-es buszon, valamint a 72-es és a 83-as trolibuszokon vannak jelen – olvasható a közleményben.

Mint írták, a BKK 2024-ben 20 alkalommal, 17 helyszínen szervezte meg köztisztasági és közrendvédelmi akcióját. A fővárosi közszolgáltatók, a rendőrség és a kerületi önkormányzatok munkatársai, valamint a civilek március és november között havonta két vagy három alkalommal jelentek meg egy-egy forgalmasabb közlekedési csomópontban. A budapesti rendőrökkel és közterület-felügyeletekkel együtt 21 szervezet működött közre a BKK kezdeményezésében, amelyben a Budapesti Közművek (BKM) több mint 500 dolgozója és mintegy 150 takarító és szállító jármű vett részt.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.