Hiába várnak a csodára a gyerekek a csészén

Szokatlan járvány söpör végig az Egyesült Királyság gyermekei között – írja a Lenta.ru. Mint a cikkből egyebek mellett kiviláglik, a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat adatai szerint csak 2024-ben 44 000 kisiskolás került kórházba ezzel a kényes problémával, amely hatvan százalékkal több, mint tíz évvel ezelőtt.

A székletürítés témája zavarba ejti a gyerekeket és szüleiket is – mondja Monica Lakhanpaul gyermekorvos. A szakember azzal érvel, hogy a szégyen az egyik fő oka annak, hogy az emberek csak hetekkel, hónapokkal, sőt, olykor évekkel az első tünetek megjelenése után fordulnak orvoshoz. Eközben a jelenség súlyosan megnehezíti az életet, mi több, a kezelés hiánya lényegesen tovább rontja a problémát.

Azonban nemcsak a szégyen akadályozza meg az embereket abban, hogy időben orvoshoz forduljanak, hanem a tudatlanság is. Az egészen fiatalok pedig különösen kiszolgáltatottak, hiszen valójában fogalmuk sincs sem a veszély mértékéről, sem a kezelési lehetőségekről. Nem ritkán fordul elő, hogy valaki évekig krónikus székrekedéssel él, és nem is sejti, míg a kellemetlen tüneteket a gyenge bélrendszerének vagy a testük és/vagy bizonyos elfogyasztott ételek mellékhatásának hiszi.

A cikkben aláhúzzák, az érintettek több mint harmada soha nem fordul szakemberhez a gondjaival.

A lap által megszólaltatott Vlagyimir Loginov gasztroenterológus elmondta, a funkcionális székrekedés előfordulása az orosz gyermekek körében a kutatások szerint tíz és harminc százalék között hullámzik. A bajok fő okai pedig ott is ugyanazok, mint az Egyesült Királyságban – azaz a csapnivaló táplálkozás, a rémisztően alacsony fizikai aktivitás és az egyre magasabbra csapó stressz-szint.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.