Képzeljünk magunk elé egy egyetemi tantermet, ahol éppen fizika vizsga zajlik, hatalmas feszültség van a levegőben. Egy diák előtt ott hever a tétel, amit senki sem akart kiválasztani, benne a kérdés: hogyan lehet egy épület magasságát meghatározni egy barométer segítségével? A professzor várakozóan néz rá, a teremben sűrű néma csend honol, csak a távolban egy óra ketyegése hallatszik.
A diák elgondolkodik, majd felragyog az arca: – Semmi gond! Fogom a barométert, egy erős madzagra kötöm, leengedem a tetőről egészen a földig, majd visszahúzom, és megmérem a zsinór hosszát. Az pont az épület magassága!
A professzor bólint, de közben sejtelmesen mosolyog. – Ez egy frappáns megoldás, de szeretném, ha mutatnál még egy másik módszert is, amely jobban tükrözi a fizikai tudásodat.
A diák elkomorul egy pillanatra, aztán vállat von. – Rendben! Akkor fogom a barométert, felviszem a tetőre, és egyszerűen leejtem. Ha lemérem a zuhanás idejét és alkalmazom a szabadesés törvényét, s = 1/2gt^2, akkor ki tudom számolni, milyen magasról esett.
A professzor felhúzza a szemöldökét. – Értem. De mi van, ha ez egy nagyon értékes, 19. századi barométer? Nem lenne túl szerencsés összetörni…
A diák nem jön zavarba, újabb ötlettel rukkol elő: – Akkor fogom a barométert, egy kötél végére rögzítem, és ingaként meglendítem. Az inga lengési idejéből és az inga hosszából kiszámítható az épület magassága.
A professzor elgondolkodik, majd megcsóválja a fejét. – És ha az épület egy toronyház? Mennyi köteled van otthon?
Sok esetben a megoldás nem bonyolult matematikai rejtvény
Fotó: AFP/Hans Lucas/Arnaud Le Vu
A diák sóhajt, majd megvonja a vállát. – Jó, akkor várunk egy napos időt! Kiteszem a barométert a földre, megnézem az árnyékának hosszát, majd ugyanezt megteszem az épülettel. Egy kis arányossággal, A:B=c:d képlettel kiszámítható az épület magassága.
A professzor mosolyog, de még mindig nem elégedett. – Ez egy remek matematikai módszer, de nem igazán fizikai…
A diák kezd türelmetlen lenni. – Jó, akkor egyszerűbb megoldás: ha van egy külső lépcsőház, akkor végigmegyek rajta, és minden lépcsőfok mellé odateszem a barométert, megszámolom, hányszor fért el, és megszorzom a barométer hosszával.
A professzor felnevet, majd közbeszól. – Praktikus, de kissé esetlen. Nem tudsz egy olyan módszert, amely kifejezetten a barométer fizikai funkcióját használja?
A diák sóhajt, és a szemébe néz a professzornak. – Professzor úr, természetesen tudom, mire gondol. Ha mindenáron azt akarja hallani, hogy a légköri nyomás csökken a magassággal, és ezt a barométerrel meg lehet mérni, akkor tessék, itt van: a nyomáskülönbség alapján ki tudjuk számolni az épület magasságát!
Egy kis szünet után azonban cinkosan elmosolyodik: – De van egy sokkal hatékonyabb megoldás is. Egyszerűen megkeresem az épület gondnokát, megmutatom neki a gyönyörű, értékes barométert, és azt mondom neki: „Figyeljen, uram! Ha elárulja nekem, milyen magas ez az épület, akkor ez a barométer az Öné!”
Ez a történet remekül szemlélteti, hogy a kreatív gondolkodás gyakran értékesebb, mint a tankönyvi tudás puszta ismételgetése. Nem mindig az a legjobb megoldás, amit az iskolában tanultunk – sokszor az életben a leleményesség, a problémamegoldó képesség és az emberekkel való kommunikáció hozza meg a leggyorsabb és legpraktikusabb eredményt. A tudás fontos, de az, hogy hogyan alkalmazzuk azt a valós életben, még fontosabb!
