Szöget ütött J. Károly fejébe a büfés Eszter minapi megjegyzése, hogy a felfordult világot mi is másképpen látjuk, ha a fejünk tetejére állunk. Noha a szög nyomát csak a kettős front miatt érezte fejében, erősen várta a pillanatot, mikor bújik ki a szög a zsákból, avagy lóg ki az ördög patája.
J. Károly a homlokára csapott (a szög már sehol, csak enyhe zsibbadás), mert rájött, hogy a párhuzamban összekeveredett a lóláb és az ördögpata. De hát az a bizonyos lóláb mégiscsak akkor látszik a szólásmondás szerint, ha kiderül a hamis szándék, sőt ha ki sem kell derülnie, mert az ördög nem igyekszik lónak leplezni magát.
A fejfájásból fogfájás lett, J. Károly arra gondolt, hogy menetrendszerűen érkezik majd az isiász és a gyomorgörcs, már csak az életkora és pesszimizmusa miatt is, nem beszélve a fülzúgásról, amin a szakorvosok, a kuruzslók és pszichológusok sem tudnak segíteni. Mert nem a füle zúg, hanem a két füle közt a fejében keletkezik az állandó zaj, aminek biztosan nem a lelkiállapota az oka, hanem a meszesedés.
Szóval fáj a foga, mint az uniós politikusoknak a bosszúra. J. Károly aztán korrigálta a hasonlatot, mert a bosszúra inkább éhesek vagy szomjasak szoktak lenni az emberek, és elvonási tünetük van, ha nem tudják kielégíteni ördögi ösztöneiket. Így lett az iménti képtársításból az, hogy fáj a foga, mint a nagyhatalmaknak az ásványkincsekre és egyéb erőforrásokra, mert a hírekből ezt olvasta ki a maga egyszerű gondolkodásával.
De az unió nem tartozik a nagyhatalmak, csak a hatalmasok közé. Erre mondja a szólás, hogy tudatlan hatalmas mindennek ártalmas; avagy parlagon terem a gaz, a génmódosítás pedig sok parlagot fog létrehozni, valamint rákot. – J. Károly ezt magától következtette ki, nem beszélte meg a büfés Eszterrel, aki biztosan hozzá tudott volna tenni még valamilyen bölcs gondolatot.
Azért az egyszerű gondolkodásúak sem minden bölcsesség nélkül valók, és hasonlataikban különösen szeretik az érzékeléshez kapcsolódó testrészeket. J. Károly nem sejtette előre, hogy az isiász vagy a gyomorgörcs társul-e majd a fülzúgással, esetleg mind együtt jelentkezik, amihez nem fűlik a foga (ez nem a fül- és fogfájást jelenti, de a száj- és körömfájást sem, bár, ha kecske volna az ördög, talán éppen visszavonulót fújna).
Maradva a fognál, az emberi vágyak, csalódások, életutak, karrierek jelezhetők vele, mint a fogkövek eltávolításával a magánpraxis áremelkedése, ami nem vonatkozik a fog eltávolítására, mert az államilag ingyen van. Fáj a foga valamire, feni rá a fogát, amibe beletörik (mint a bicska), mégis foggal-körömmel ragaszkodik hozzá (ennek sincs köze a járványhoz), utána fél fogra nevet, palástolva csalódottságát, mifelénk kimutatja a foga fehérét.
Hosszan gyűjtögethetné még a példákat, a lényeg mégis az, hogy inkább bosszankodjék az ember, szívja a fogát, mintsem otthagyja. Ugyanis hiába verte fogához a garast, nem élvezheti a soványságot, nem tud a fogára bőrt húzni, nem akasztja szegre az állát, mert nem fájlalja többé a fogát, tehát meghal.
Elrúgja a szeget. Közben még a szegek is megreszketnek a falban, mert nagy tolvaj közeleg. Ott van a hátán a zsák, azt mondja, kenyér van benne. Ám a tolvajkenyérnek vége börtön, bitó a bére. Sok nagy igazság ez, vakargatta J. Károly a fejét (a szöget már elfelejtette), és bár az igazságot a tyúk is kikaparja (nem lehet véka alá rejteni), az igazmondónak fél lába kengyelvasban legyen – különben elveszíti a másik lábát is.
A szerző irodalomtörténész
