– Csütörtökön Érdemes Művész díjjal tüntették ki – egy ilyen életművel a háta mögött hogyan látja a cirkuszművészet változásait? Mi történt a pályája kezdetétől mostanáig?
– Ha visszatekintek a pályámra, azt látom, hogy minden állomása – az iskoláim, a tapasztalataim – egy gyermekkori álmot szolgált: a cirkuszművészet megismerését, megtanulását és megújítását. Az összes művészeti ág közül talán a cirkuszművészet esett át a leggyorsabb és legnagyobb változáson. Érdemes végiggondolni, miért. Harminc évvel ezelőtt sokan temették a cirkuszt, hiszen megjelent a televízió, később az internet, és úgy tűnt, hogy a látványos trükkök, az emberi teljesítőképesség határainak feszegetése ezeken a médiumokon keresztül könnyebben eljut az emberekhez. Most viszont mintha mindezekkel telítődtünk volna. A mesterséges intelligencia és a virtuális világ határtalan lehetőségei mellett egyre inkább felértékelődik az emberi teljesítmény, a saját erőből létrehozott csoda. Egyre fontosabbá válik az, amit az ember a két kezével, türelmével, figyelmével, kitartásával és akaratával hoz létre – és a cirkusz pontosan ilyen.
A 13 méteres porond számomra egy földre fektetett glória, egy külön világ, ahol más szabályok érvényesek. Egy olyan tér, ahol nem számít a bőrszín, a vallás, csak az, hogy egymás vállára állunk, segítjük egymást, függetlenül attól, honnan jöttünk. Itt az orosz segíti az ukránt, a muszlim a keresztényt. Ha valaki elugrik az egyik oldalon, biztos lehet benne, hogy valaki elkapja a másikon. Erre az üzenetre most óriási szükség van a világban, és úgy tűnik, az emberek is ráéreztek erre.
Harminc évvel ezelőtt a cirkuszművészet zuhanóágban volt, húsz éve előfordult, hogy alig hatvanan ültek a Fővárosi Nagycirkusz nézőterén. Most pedig kígyózó sorok állnak a pénztár előtt, és minden előadásunk teltházas. Ez mutatja, mekkora változáson ment keresztül ez a művészeti ág. Az én díjam nemcsak személyes elismerés, hanem annak a folyamatnak a visszaigazolása, amelyben mi is aktívan részt vettünk. A világ idejön tanulni tőlünk, és ezt a díjat nemcsak magamnak köszönhetem, hanem azoknak is, akik bíztak bennem, a tanáraimnak, a szüleimnek, a gyerekeimnek, akik elviselik ezt az embertelen mennyiségű munkát, ami egy ilyen szintű elismeréshez szükséges.
– Hogyan sikerült megújítani a magyar cirkuszt? Hol tartunk most a nemzetközi mezőnyben?
– Magyarország ma Európa vezető cirkuszművészeti központja. Talán nincs még egy művészeti ágazatunk, amelyről ez ilyen egyértelműen kimondható. Büszkék vagyunk a táncra, a klasszikus zenére, a filmművészetünkre, de a cirkuszművészet területén Budapest az élvonalban van. Ezt a nézők talán fel sem fogják. Nincs még egy olyan intézmény Európában, amely egész évben, heti öt napon, napi két előadással, folyamatos teltházzal működne. Nincs másik, amely múzeummal, könyvtárral, tudományos tárházzal, saját iskolával és főiskolával rendelkezne. A mi fesztiválunkra a világ minden tájáról több száz művész, cirkuszigazgató és menedzser érkezik, és naponta kapok leveleket a legjobb artistáktól, hogy itt szeretnének fellépni.
Ez óriási elismerés, de egyben hatalmas felelősség is. Van egy művészi szint, amely alá nem engedjük a produkciókat. Minden műsorszámunknak üzenete van. A cirkusz már nem pusztán szórakoztatás, hanem a lélekre ható, katarzist kiváltó, gondolatokat elindító, a világról alkotott képünket formáló művészeti ág. A világ eseményeire reagál, és ebben a Fővárosi Nagycirkusz művészi munkája, a magyar artisták és társművészek óriási szerepet játszanak. Magyarországon az artista egyenrangú fél a balettművésszel, a klasszikus zenésszel, a színésszel – a közönség ugyanazzal az elismeréssel tekint rájuk. Ez máshol nem feltétlenül van így. Talán ezt ismeri el az én díjam is: sokkal inkább a cirkuszművészet megújításáért végzett munkám, mint a korábbi színházi rendezéseim. És ezért nem is tekintem kizárólag a saját érdememnek – ez a kollégáim, a társművészek, a teljes közösség elismerése is.
– Említette a képzést. A Manézs- Hungarian Circus Talent Fesztivált idén rendezték meg másodszor. Milyenek a tapasztalatok? Mennyire érdekli a fiatalokat a cirkusz? Hogyan áll az utánpótlásképzés?
– Talán nem is gondolnák, de Magyarországon több mint kétszáz olyan szervezet, klub, egyesület, csapat és műkedvelő kör létezik, amely cirkuszművészettel foglalkozik Szombathelytől Kisvárdáig, Nyíregyházától Békéscsabáig. Ezekben a csoportokban komoly munka folyik, több mint nyolcezer gyerek vesz részt valamilyen cirkuszművészeti tevékenységben: kötélen lóg, zsonglőrködik, szaltózik, egymás vállára áll. Azért csinálják, mert örömet okoz nekik, mert így szeretnék eltölteni a szabadidejüket.
Egy nemzeti központnak kötelessége odafigyelni rájuk, szakmai segítséget nyújtani, ha kell, rekvizitet, szivacsot, biztonsági eszközöket biztosítani, és fellépési lehetőséget adni a legnagyobb színpadon, a Fővárosi Nagycirkuszban. A Talent versenyt második alkalommal rendeztük meg, és azt látjuk, hogy egyre elképesztőbb produkciókkal érkeznek a fiatalok. A nyolc-tíz-tizenkét éves gyerekek otthon, a tornatermükben, a testnevelő tanárukkal, edzőjükkel vagy akár teljesen autodidakta módon sajátítják el a trükkjeiket, és ebből lesznek a jövő artistaművészei. De azok is, akik más pályát választanak, életre szóló készségeket szereznek. A fesztivál egyfajta tehetségkutató is a Baross Imre Artistaképző Intézet és a főiskolánk számára – jó eséllyel innen kerülnek ki a következő generáció profi művészei.
– Az uniós országok többségében betiltották az állatok cirkuszi szerepeltetését. Magyarországon más az álláspont. Miért?
– Így van. Sokáig azt gondoltuk, hogy minden, ami Nyugatról jön, az jó, és feltétel nélkül követnünk kell. De ez az ügy is bizonyítja, hogy nem mindig van igazuk. Kiöntötték a fürdővízzel együtt a gyereket. A cirkuszi manézs egy olyan hely, ahol azok az artistaművészek, akik egész életüket az állatokkal való együttélés és felelős gondozás tanulmányozásának szentelték, bemutathatják azt a harmóniát, amely ember és állat között kialakulhat. Nem igaz, hogy a cirkusz az állatok bántalmazásáról szól. Az viszont igaz, hogy a cirkuszban halmozódott fel generációkon át a legnagyobb tudás az állattartásról és az ember–állat kapcsolatról.
Ha ezt kidobjuk, elveszítjük a lehetőséget, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, mit jelent felelősen bánni egy állattal. A cirkusz az a hely, ahol a következő generáció élményalapon tanulhatja meg ezt.
– Világos. Ha jól kezelik, cirkusz akár tisztelet is ébreszthet a gyermekekben a természet iránt. Ezért is működnek együtt különböző állatvédelmi szervezetekkel?
– A Fővárosi Nagycirkusz a legnagyobb állatvédő szervezet. Kutyákat mentünk, odafigyelünk a felelős állattartásra, és óriási oktatóközpontként is működünk. Szinte minden előadásunk után tartunk valamilyen állatvédelmi felvilágosító foglalkozást. Van egy fantasztikus lovardánk a város közepén, ahol nemcsak a cirkuszi próbák zajlanak, hanem oktatási tevékenység is. Az utóbbi években egyre inkább megértik az állatvédők is, hogy a cirkusz nem az állatkínzás helye, hanem éppen az állatmentésé, a védelemé, a tudás átadásáé.
– Szóba került korábban a múzeum is. Nemrégiben kaptak egy különleges cirkuszművészeti hagyatéki felajánlást. Mit érdemes tudni erről?
– A cirkuszmúzeum minden tárgyat, ami ide bekerül, az örökkévalóságnak őriz meg. Amikor egy artista családban valaki elhunyt, a hagyatékát – jelmezeit, rekvizitjeit, emlékeit – megőrizzük az utókornak. Így tudjuk bemutatni az adott művész életművét, és így adhatjuk tovább a következő generációknak. Ha valaki emléket akar állítani szüleinek, nagyszüleinek, a legbiztosabb hely erre a cirkuszmúzeum, hiszen itt nem kallódik el, nem lehet eladni vagy eltüntetni. Épp a napokban valójában két különösen értékes gyűjteményt kaptunk: Gálfi János és Deltai István hagyatékát.
– Ha jól értem, tehát egy iskolás csoport nemcsak előadást nézhet meg, hanem akár a lovardába vagy a múzeumba is ellátogathat egy kihelyezett tanóra keretében?
– Képzelje el, hogy matematikát, fizikát, biológiát tanítunk cirkuszi számok segítségével! Egyensúlyérzéket, a fülben lévő hallójáratok szerepét egyensúlyozó mutatványokkal mutatjuk be. A halálkerék látványos példája a centrifugális és centripetális erő működésének. Ezeket a gyerekek a manézsban egy különleges tanórán tanulják meg – és így sokkal mélyebben rögzül, mintha csupán tankönyvből olvasnák. A cirkusz megnyitja a lelküket, és egy olyan tudást ad nekik, amely örökre velük marad.
– Zárásként: április 12. és szeptember 28. között lesz látható a SPLASH! – Vízicirkusz – Swing a víz fölött című cirkuszi show. Ez elég izgalmasan hangzik. Mesélne róla?
– Vízi cirkusz lesz, a manézst vízzel töltjük meg, és száz évet ugrunk vissza az időben. Megidézzük a vízzel kapcsolatos sportokat: úszást, vízilabdát, evezést. Párhuzamot vonunk a magyar vízisportolók kitartása és a cirkuszművészet között. És ha már víz: könnyedség, nyár, buli – egy igazán látványos, felszabadító előadás lesz, amely az egy csónakban evezünk érzését erősíti majd.
