„A márciusi ifjak lerakták a vidék Magyarországának az alapkövét”

MH/MTI
2025. március 14. péntek. 21:36

Nagy István úgy vélekedett, hogy a márciusi ifjak példája, ’48 üzenete minden magyar öröksége. S bár 177 év alatt nagyot fordult a világ kereke, van, ami nem változott: ahogy akkoriban, úgy most sem akarnak mást a magyarok, mint békét és szuverén, szabad Magyarországot – írták.

„Nekünk ma a bécsi udvar helyett, a brüsszeli udvar diktál. Előírja, hogy kit engedjünk be a határainkon, kivel éljünk együtt, hogyan neveljük a gyerekeinket, mennyi pénzt hajtsunk be a magyaroktól, a nyugdíjasoktól, családoktól, a vállalkozóktól. Háborúba és esztelen költekezésbe akarnak minket hajszolni, nekik Ukrajna az első!” – hangsúlyozta a miniszter, majd leszögezte: „a hősök ma is mi vagyunk, a Lázadók, akiknek a gerince soha nem hajlik meg, akiknek mindig Magyarország az első” – áll a közleményben.

A tárcavezető kiemelte, hogy a kormány az agrárium, a vidék Magyarországának az ügyével szolgálja a hazát. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, e két nemzetstratégiai ágazatban is biztosítani kell, hogy ne váljunk kiszolgáltatottá sem piaci, sem ellátási, sem biztonságpolitikai szempontból. A kabinet kiáll a magyar gazdákért, akik nélkül nem kerül kenyér az asztalra. A kihívásokkal bőven szembesülő szektor versenyképességét pénzügyi forrásokkal, pályázatokkal, új jogszabályokkal, fejlesztésekkel, intenzív és erőforrás-hatékony technológiákkal segíti – tudatta az AM.

A gazdákkal közösen azért dolgoznak, hogy erős, versenyképes agráriumot és élelmiszeripart teremtsenek, amely sikerrel legyőzi az akadályokat, és amely biztos megélhetést, boldogulást nyújt az ágazat szereplőinek és képes az önellátásra – idézi a közlemény a tárcavezetőt.

A magyar agrárium megújításának történetébe az elmúlt években sokan beírták nevüket. A legkiválóbbakat pedig a nemzeti ünnepünk alkalmából is köszöntötték – írta az AM.

Elolvasom a cikket