Eib Zoltán
2025. március 16. vasárnap. 4:31
Grönland érintetlen jégrétegei nemcsak az északi hideget, hanem az ókori világ legnagyobb birodalmának bűneit is őrzik. A légköri szennyező anyagok – például az ólompárák – finom porszemcsék formájában a szelekkel messzire jutottak, egészen az Északi-sarkvidékig. Amikor ezek a szemcsék hóval együtt lerakódtak Grönland jegére, a rétegek között csapdába estek.
Tudósok az 1990-es években és később is végzett jégfuratok elemzésével megdöbbentő felfedezést tettek: az i.sz. első században a légköri ólomszennyezés olyan magas szintet ért el, amelyet az emberiség csak az ipari forradalom idején haladt meg újra, majd a Római Birodalom hanyatlásával (i.sz. 5. század) csökkent. De hogyan lehetséges ez egy olyan korban, amikor még nem voltak füstölgő gyárkémények és benzingőzös utak?
A Római Birodalom gigantikus gazdasági rendszert működtetett, amely nagy mennyiségű nyersanyagot igényelt és dolgozott fel. Az ólomszennyezés fő forrása az ércek bányászata és annak feldolgozása volt.
A rómaiak hatalmas bányákat üzemeltettek Hispánia (mai Spanyolország), Galliában (Franciaország) és Britannia területén. Az egyik legfontosabb fém az ólom volt, amelyet főként ezüst kinyerésére használtak (a galenit nevű ásvány ólmot és ezüstöt egyaránt tartalmazott). Az ércet nagy tüzeken hevítették, hogy az értékes fémeket kivonják belőle – ennek következtében ólomgőzök kerültek a légkörbe. A Római Birodalom hatalmas mennyiségű ezüst- és rézpénzt bocsátott ki. Az ezüst (denarius), a bronz (sestertius) és a réz (as) alapvető szerepet játszott a birodalom gazdaságában. Az ólmot is kevertek az érmékbe, hogy csökkentsék a költségeket, különösen a későbbi évszázadokban. Az ezüst előállításához szükséges ólomolvasztás révén jelentős mennyiségű ólompárát juttattak a légkörbe. A római vízvezetékrendszer (aqueductusok) és csatornahálózat ólomból készült csöveket (plumbum) használt. Noha a vízzel való ólommérgezés mértéke vitatott, az biztos, hogy az ólom széles körű felhasználása hozzájárult a környezeti szennyezéshez. A bronzot és a vasat ajtópántokhoz, szerszámokhoz, díszítőelemekhez és szobrokhoz is alkalmazták. A birodalom monumentális építményei tele voltak fémkapcsokkal és szegekkel, amelyeket kőelemek rögzítésére használtak.
De a római légiók felszerelése is erősen fémfüggő volt. A gladzius (rövidkard), a pilum (hajítódárda), valamint a sisakok és páncélok nagy mennyiségű vasat és bronzot igényeltek. A katapultok, balliszták és egyéb harci eszközök jelentős mennyiségű vasból és bronzból készültek. A fazekak, serpenyők és egyéb főzőeszközök gyakran vasból vagy bronzból készültek. Az arany, ezüst és bronz ékszerek, fibulák (ruhakapcsolók), tükrök és más kiegészítők elterjedtek voltak minden társadalmi rétegben. A kereskedelemhez precíz bronz és ólomsúlyokat használtak.
A rómaiak az ólmot borok tartósítására és édesítésére is használták, mivel az ólom-acetát („ólomcukor”) kellemes, édes ízt adott az italoknak. Ez viszont hosszú távon egészségkárosító hatású volt. Az élelmiszerek tárolására gyakran ólomedényeket használtak, ami hozzájárulhatott az ólommérgezéshez.
A fémek tehát nemcsak a gazdasági és katonai hatalom alapját jelentették a Római Birodalomban, hanem a hétköznapi élet szinte minden aspektusát is befolyásolták. Az ólom különösen meghatározó volt. Az ókori Róma modern mércével nézve is „iparosodott” világ volt, ahol a fémek mindent átható szerepet játszottak.
Bár a rómaiak még nem ismerték a globális környezetszennyezés fogalmát, gazdasági és ipari tevékenységük már akkor is jelentős hatást gyakorolt a Föld légkörére. A Grönland jégrétegeiben talált bizonyítékok azt mutatják, hogy az emberiség nem az ipari forradalommal kezdte el megváltoztatni a bolygót – hanem már több mint 2000 évvel ezelőtt.
És így történt, hogy a római kohók füstje eljutott egészen a sarkvidékig, és a történelem jegébe zárva árulkodik arról, hogy a környezetszennyezés nem új keletű probléma.